Eltűnt gyerekekre hívják fel a figyelmet, Vas megyében is

Az eltűnt gyerekek világnapjához kapcsolódóan ma rendezik meg ötödik alkalommal az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű kampánysorozatot.

Az idén a társadalmi kezdeményezéshez a fővárosi mellett nyolc megyei rendőr-főkapitányság csatlakozott - Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala -, amelyek a budapesti eseményhez hasonló színes programokat szerveznek. Valamennyi a védjeggyé vált világító lufik magasba bocsátásával zárul.

christchurchdailyphoto.com

A rendőrség felhívása szerint Magyarországon az eltűnések oka elsősorban a kiskorúak környezeti körülményei, hatásai. Az érintettek általában közösségi szállásokon, lakásotthonban, gyermekotthonban elhelyezett, kísérő nélküli külföldi kiskorúak, gyermekvédelmi gondoskodás alatt állók, különváltan élő szülők láthatásról vissza nem vitt vagy oda el nem engedett gyermekei. Olyan eset is akad, amikor olyan kiskorú tartózkodási helye marad ismeretlen a hatóság előtt, aki felnőtté válása előtt dönt úgy, hogy elhagyja a szülői házat, és megszakítja a kapcsolatot a hozzátartozóival, s később szándékosan nem ad életjelet magáról.

Tavaly 16 885 körözést adtak ki 18 év alattiakra eltűnés miatt

Ők az összes eltűnt ember mintegy 84 százalékát jelentik. A tavaly elrendelt és jelenleg hatályos körözések száma fiatal- és kiskorúakra vonatkoztatva 852.

A rendőrség minden kiskorú eltűnését kiemelt feladataként kezeli, azonban a jelenség kezeléséhez elengedhetetlen a problémakörben érintett gyermekvédelmi szervezetek, a civil kezdeményezések és a családok együttműködése - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Az eltűnt gyerekek világnapja május 25-e, az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és társaira emlékezve. A kisfiút akkor engedték el egyedül hazulról iskolába a szülei, de az iskolabusz megállójához soha nem érkezett meg. Azóta a hiába keresett gyerekeké közül az ő esete vált a legismertebbé New Yorkban. Etant 2001-ben holtnak nyilvánította a bíróság. A fiú megölését 2012-ben beismerte egy férfi, ám a gyerek holtteste nem került elő.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál