Közös gyerekük szeme láttára ütötte el és bántalmazta élettársát egy férfi Szegeden. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. május 14-én 12 óra 40 perc körüli időben B. József megjelent egy szegedi telephelynél, ahol szóváltásba keveredett az ott dolgozó élettársával. A vita után a 25 éves férfi átadta a nőnek közös kiskorú gyermeküket, majd beugrott az autójába, és nekihajtott a kerítésnek, amit betört. A sofőr elsodorta az élettársát, keresztülhajtott a kezén, majd tolatás közben a telephely tulajdonosát is megpróbálta elütni.
10 perc után ismét visszament a telephelyre, de akkor már három rokona is vele tartott. A férfi élettársát és a telephely tulajdonosát bántalmazták, majd elmenekültek. Az elsődleges adatok szerint a sértettek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
A Szegedi Rendőrkapitányság a 25 éves B. Józsefet és társait előállította. Ellenük garázdaság bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök a bűncselekmény elkövetéséhez használt személyautót lefoglalták.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!