Zuhogó esőben több tucat helyi érdeklődő jelenlétében tartottak avató ünnepséget a Hármashatár menti kisvárosban. A szentgotthárdi származású Pars Krisztián és Gécsek Tibor kalapácsvetők kiváló eredményeinek állítottak emléket. Az eseményen ott volt Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, valamint Németh Zsolt kalapácsvető, a mester Németh Pál fia, Pars Krisztián edzője is.
Miután hangszórón keresztül felelevenítették Gécsek 1998-as Európa bajnoki és Pars 2012-es olimpiai bajnoki dobásának közvetítését, Huszár Gábor polgármester arról beszélt, hogy három évvel ezelőtt a város vezetése elindított egy programot, hogy megőrizzék a város értékeit. Két évvel ezelőtt fogalmazódott meg egy több mint 83 méteres szobor megvalósításának a terve, amely remélhetőleg a jövőben növekedni fog.
Képek a galériában:
Utalt arra, hogy teljesítményeikkel a kiváló sportolók nem „szálltak el”, egyszerű, mindennapi emberekként élnek, és ha szükség van rá, lehet számítani rájuk. Emlékeztetett mesteredzőjükre, Németh Pál Dobópápára, aki kiváló munkával, szigorral és következetességgel készítette fel őket a versenyekre, Krisztiánt és Tibort szinte fogadott fiának tartotta.
Gyulai Miklós szerint a szakági szövetség életében ritka esemény a szentgotthárdi. Az atlétikában egészen biztosan nincs még egy település, amelyik két akkora klasszist adott a magyar atlétikának, mint Gécsek Tibor és Pars Krisztián. Németh Zsolttal együtt több érmet hoztak a különböző világversenyeken, mint az összes többi atléta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy másfél éve új útra lépett mind szakmailag, mind stratégiailag az atlétikai szövetség.
Ezt követően a polgármester és a szövetségi elnök leleplezte a városon átvezető főút mentén kialakított dobókört, amelyen emléktáblák lettek elhelyezve. Majd elsétáltak 83 méterre, ahol pedig Gécsek és Pars leplezte le a becsapódás helyét jelölő rögzített kalapácsot az eredményeket jelző táblákkal.