Ennyi volt? - Ürítik ki az üzleteket a szombathelyi Zone Bevásárlóparkban

Az állateledel-multi is elköltözött a Family Centerbe.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, az év elején Szombathelyen váratlanul bezárt Zone Bevásárlópark (korábbi nevén: Park Center). Hogy pontosan miért, arról igazából azóta nem lebbent fel a fátyol.

A cég korábban azt közölte, hogy rejtélyes gázszivárgás miatt kellett lehúznia a rolót a város déli részén épült bevásárlóközpontnak (a katasztrófavédelem vizsgálatai nem találtak semmit), majd később annyit tettek hozzá, hogy „a műszaki probléma megoldásán szakemberek dolgoznak, egyelőre a sajtóban korábban megjelenteken túl további információt nem tudunk nyújtani. Amint rendelkezésünkre áll a nyitás várható időpontja, jelezni fogjuk a sajtó képviselői felé”.

Nyugat.hu

A közvélemény amúgy biztosra veszi, hogy a épületkomplexum alatti egykori szeméttelep okozhatja a gondokat.

Mindenesetre az üzemeltető azóta sem állt elő új információkkal, ami önmagában nem jelent semmit, az viszont elég beszédes, hogy a bevásárlóközpontban üzleteket bérlő multinacionális cégek látványosan elkezdték az elköltözést.

Nyugat.hu

Kedden délután lapunk munkatársa a helyszínen járt, és nemcsak azt tapasztalta, hogy továbbra is zárva van minden, hanem azt, hogy az üzlethelyiségek egy részét (Euro Family, KiK stb.) már kiürítették, és láthatóan mások is pakolnak.

A Müller még láthatóan tele van áruval, ahogy a Fressnapf is, de ez utóbbi a közelmúltban a Facebookon már bejelentette, hogy “ideiglenesen” a Family Centerbe költöznek.

Nyugat.hu

Lapunk tegnap elküldte a kérdéseit a bevásárlóközpontot üzemeltető cégnek. A jelenlegi helyzet mellett arra is kíváncsiak lennénk, hogy a cég tervez-e jogi lépéseket az esetleges felelősség megállapítására.

Mihelyst megérkezik a válasz, frissítjük az írásunkat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság