A Nagyatádot, a Szentendrét és a Szekszárdot is könnyedén verték Bölöni Roland lányai.
A hétvégén Nagyatádon, NBI./B-s csapatok ellen játszott három felkészülési mérkőzést a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia felnőtt csapata, amelyből hiányzott még a sérüléséből lábadozó Szecsődi Vivien és Jámbor Réka, Mórocz Alexandra pedig lázas lett. Az első találkozón a vasi lányok 38-26-ra verték a házigazda Nagyatádot, majd 34-20-ra a Szentendrét. A döntőben a tavalyi ezüstérmes Szekszárd volt az ellenfél, akiket 37-23-ra győzött le Bölöni Roland csapata.
A torna gólkirálynője hármas holtversenyben a szombathelyi Császár Zsófia és Ghetu Andrea, valamint a nagyatádi Nagy Renáta lett, mindhárman 23 góllal zártak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!