EU-s források – Navracsics bejelentést tett

A kormány együttműködik az Európai Bizottsággal és a testülettel folytatott egyeztetések után hétfőn benyújtja a jogszabály-módosítások első csomagját az Országgyűlésnek.

Navracsics Tibor elmondta: június óta tárgyalnak az Európai Bizottsággal, de – mint mondta – az alapvető problémát még mindig az okozza, hogy azonosítsák, pontosan mi a problémája a bizottságnak az európai uniós források felhasználásával. Hozzátette, nagyon intenzív tárgyalásokon vannak túl, és a javaslataik általában megkapják a bizottság támogatását, de az újabb és újabb követelményeket fogalmaz meg.

Navracsics Tibor emlékeztetett: három témában folynak a tárgyalások. Az első – amelyet Varga Judit igazságügyi miniszter koordinál – a jogállamisági feltételrendszerről szóló eljárás, ami az áprilisi országgyűlési választás után indult az Európai Bizottság levelével. A feladat az, hogy eloszlassuk az Európai Bizottság aggályait, miszerint Magyarországon hiányos lenne a jogállamiság és ez befolyásolná az uniós források elosztását.

A másik két témát – az operatív programok finanszírozásával, illetve az újjáépítési alappal kapcsolatosat – ő maga koordinálja. A miniszter közölte: az összes operatív programot benyújtották a bizottságnak, és most folyik az értékelése, egyúttal reményét fejezte ki, hogy október körül konkrétan tárgyalhatnak azokról. Az újjáépítési alap pénzeiről azt mondta, dolgoznak a nemzeti program véglegesítésén, és napokon, heteken belül benyújtják azt.

Navracsics Tibor a tárgyalások folyamatáról azt mondta: a bizottság tárgyalócsapata felvet egy problémát, ezt értelmezik, és ha az értelmezés szintjén nem tudják eloszlatni a felvetéseket és jogszabály-módosításra van szükség, akkor konszenzusos megállapodás születik a jogszabály-módosítás szövegéről.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek