Győzelemmel kezte az Eurochallenget a Körmend

Az első negyedet átaludta a Körmend, aztán nagyon belehúztak Sonyákék.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


A bolgár listavezető ellen játszotta első EuroChallenge mérkőzését kedden este a Körmend. Alaposan bekezdtek a csapatok, 9-9-ig fej-fej mellett haladt a két fél, aztán a hajrára 18-9-re elhúztak a hazaiak. Köszönhetően elsősorban az amerikai erőcsatárnak, Charles Thomas-nak, aki 14 pontot dobott. A vendéglátók remek százalékkal, a vasiak viszont pocsékul tüzeltek. Hiába volt jobb a palánk alatt a Körmend, az első negyedet 24-14-re elveszítette.

Alig telt el két és fél perc, Richards révén 11-3-mal kezdte a második negyedet az MTE. Nagyon bekezdett az amerikai center, közelről, távolról és a büntetővonalról is eredményes volt. 27-25-re zárkóztak a piros-feketék, majd a 17. percben, 31-30-nál már csak egy volt közte. A vasiak lendülete nem tört meg, a félidőre átvették a vezetést (38-43). Thomas 23, Richards 16, Lemon pedig 14 pontnál járt az első húsz percben.

Ante Perica együttesét a fordulás után „sem lehetett lelőni”, Ferencz Csabáék három perc alatt 10-0-s periódust repesztettek. Hiába vezettek azonban már 15 ponttal is, elrontották a negyed hajráját, így a záró felvonás előtt „csak” 60-54-re vezettek. Aggasztó volt továbbá, hogy Török és Govens is négy hibánál járt.

Az utolsó negyed elején Thomas megint belelendült, három perc után 63-63-nál egyenlített, majd nem sokkal később a vezetést is átvette a Lukoil. Óriási izgalmakat tartogatott a vége, előbb úgy tűnt, kicsúszott a magyar csapat kezéből a győzelem, ám a Richards-Ferencz duó által vezérelt vendégek nem adták fel, és az utolsó percben is fordítani tudtak. A végén Popadics és Ferencz keze sem remegett meg a büntetőknél, így öt pontos győzelemmel rajtolt a nemzetközi porondon a Körmend.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport