Megszavazta az EP: A jogállamiság tiszteletben tartásához kötik az uniós támogatások felhasználását

A Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt képviselői is igennel szavaztak.

Az Európai Parlament hatalmas többséggel, 446 igen és 178 nem szavazat ellenében a módosítóval együtt elfogadta az állásfoglalást a Magyarország és Lengyelország ellen a hetes cikk alapján indított eljárás ügyében.

Európai Parlament
Józing Antal

Az állásfoglalással megállapították, hogy Magyarországon sérülnek a jogállamiság és az Európai Unió alapértékei, de sürgetik is a horvát soros EU-elnökséget, hogy rendszeresen szervezzenek meghallgatásokat az ügyben, az EU Tanácsát pedig arra, hogy készítsen konkrét ajánlásokat, sőt adjon meg határidőket is, amíg ezeket végre kell hajtani.

A határozat mellett elfogadtak egy módosító indítványt is, ami azt javasolja, hogy

a jövőben az uniós pénzek felhasználását kössék a jogállam tiszteletben tartásához.

A Fidesz pártcsaládjának, az Európai Néppártnak a frakciója már szerda esti ülésén úgy döntött, hogy frakciófegyelmet kér tagjaitól, és támogatja a határozatot.

A Fidesz erősen tiltakozott a hetes cikkely alkalmazása, és főleg az EP-támogatások jogállamisághoz kötése ellen. Miután a Néppárt is igennel szavazott az állásfoglalásra, úgy tűnik, a Fidesznek nem sokáig lesz már helye a jobbközép pártcsaládban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet