A győri kajak-kenusok és a KSI vízilabdázói kapták az idei Év műhelye díjat

A Graboplast Győri VE kajak-kenusai és a KSI már másodszor kapták meg az elismerést.

A Graboplast Győri VE kajak-kenusai és a budapesti Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület vízilabdázói vehették át a két-kétmillió forintos támogatással járó,

Az év műhelye

díjat. A Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utánpotlássport.hu közös utánpótlás-nevelési díját egy szakmai kuratórium ítélte oda.

A díjat idén ötödik alkalommal adták át, a két klub azonban ezzel már duplázott: a KSI 2014-ben, a Graboplast Győri VE pedig 2015-ben kapta meg az elismerést.

A győri kajak-kenusok annak köszönhetik a mostani elismerést, hogy a szakosztály ifjú sportolói öt arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyertek a tavalyi minszki ifjúsági és U23-as világbajnokságon. A teljes viadal legeredményesebb versenyzője az ifjúságiak között három aranyérmet begyűjtő Homonnai Luca lett, de arannyal tért haza a U23-as vb-ről a kenus Lakatos Zsanett, valamint a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kenus kettős is, az ifjúsági maratoni Eb-n pedig Obert Ákos párosban végzett az élen.

A KSI vízipólósai azzal érdemelték ki a díjat, hogy utánpótlás-csapataik 2016-ban minden korosztályban megnyerték a magyar bajnokságot. Szívós István szakosztályvezető büszkén tette hozzá, hogy a klub az elmúlt négy évben 28 játékost adott a korosztályos válogatottaknak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport