Évzáró tábort tartott a BUDO SE

Nyolcan tettek le sikeres AIKIDO vizsgát.

A BUDO SE Szombathely AIKIDO szakosztálya évzáró táborát tartotta a Bocskai úti edzőteremben. A edzőtábort Sziber János 5. danos mester vezette. Ezúttal már nem a begyakorlott technikák, hanem a ritkán látott, vagy esetleg ismeretlen, új technikák kerültek előtérbe.

Természetesen a tábor során - mely két és fél órán keresztül tartott - most is lehetőség nyílt a tanulóknak bemutatni tudásukat, vizsgát tehettek.

Évzáró tábort tartott a BUDO SE
Nyugat.hu

A sikeresen vizsgázók:

Gyermekek:
Kalmár Gábor 10 kyu
Gáspár Patrik 9 kyu
Riber Patrik 8 kyu

Felnőttek:
Lencz Lívia 6 kyu
Gyenes Attila 5 kyu
Gosztola Bálint 5 kyu
Tóth András 5 kyu
Fogarasi Zsolt 4 kyu

Évzáró tábort tartott a BUDO SE
Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport