A Semmelweis Ignác díjátadó emlékünnepségen az egészségügy területén dolgozók munkájának elismeréseként a Szombathely Megyei Jogú Város által alapított díjak átadására került sor ma délután a Városháza Házasságkötő termében Az ünnepségen Semmelweis Ignác-emlékbeszédet mondott dr. Gautier Barna főorvos, a
Pro Sanitate Savariae
2014. évi díjazottja.A díjakat dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor alpolgármester és dr. Kecskés László, az Egészségügyi Szakmai Bizottság elnöke adta át.
A díjazottak névsora:
Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj II. fokozat
Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj I. fokozat
Szombathely Egészségügyéért díj
„Pro Sanitate Savariae” életműdíj
A „Pro Sanitate Savariae” díjat hagyományosan a Szent Márton-napi gálán adják át.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!