Ezt a feliratot hagyta a japán csapat az öltözőben

Nem hazudtolták meg az ország hírét.

Aki látta a tegnapi belga-japán meccset, az rácsodálkozhatott a japán csapat összeszedettségére, fegyelmezettségére, sportszerűségére és hitére.

Ezen még az sem változtat, hogy elvesztették a meccset (3-2), így ők is indulnak haza.

De Japán nem lenne Japán, ha a világbajnokságtól a szokványos módon búcsúznának.

Japán csapat a vb-n
Nyugat.hu

A csapat tegnap délután ezt az orosz nyelvű köszönőüzenetet hagyta az öltözőben. A korábban oroszt tanulók talán még el tudják olvasni, hogy „Szpasziba”, azaz "Köszönjük".

Eközben a csapat szurkolói – vereség ide vagy oda - könnyek között ugyan, de illedelmesen összeszedték a szemetet a lelátón.

Japán csapat a vb-n
ABC News

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport