Ezt is megértük: „férfirobot” zaklatott egy riporternőt interjú közben

Egy mesterséges intelligenciával foglalkozó konferencián történt a megdöbbentő incidens.

Az atv.hu idézi a brit Mirrort. A lap megjegyzi, amiatt már eddig is sokan aggódtak, hogy a mesterséges intelligencia (MI) elveszi a munkánkat, de arra eddig kevesen gondoltak, hogy a nők elleni zaklatás veszélye egy új formában is megjelenhet ennek kapcsán.

Pedig a rijádi DeepFest elnevezésű konferencián ez történt, ahol éppen interjút készített egy indiai újságíró, Rawya Kassem, amikor a mellette álló humanoid robot váratlanul látszólag zaklató módon megérintette.

Az újságíró összerezzent, és felemelt kézzel védekezve megfordult.

A „zaklató robot” a QSS szaúdi MI- és robotikai cég által kifejlesztett eszköze, amelyet a „robotika legújabb csodájaként” jellemezték. A Mohammad névre hallgató robot hagyományos öltözékben, vörös fejkendőben, arabul mutatkozott be a tömegnek.

A gyártó cég szerint a robot „teljesen autonóm”, és „önállóan, közvetlen emberi irányítás nélkül” működik. Azt azonban cáfolták, hogy "Mohammad" zaklató mozdulatot tett volna, szerintük a robot inkább arra próbálta bátorítani a riportert, hogy lépjen előrébb.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech