Ezüst és aranyérmet szerzett a SZoESE két női versenyzője a PannonHajszán

Purgai Evelyn és Süle Szilvia bizonyíthatott.

A Cseszneki Vár romantikus környezete adott otthont a PannonHajsza nevű terep akadályfutó versenynek, amin két SZoESE-s hölgy tette próbára a tudását. A hegy, a vár, az akadályok mind mind gazdagították a pályát, növelték az izgalmakat. A próbák ötvözték a környék hagyományait, a magyar virtust és a kor kihívásait. Volt talicska és csúzli, boglya és dézsa is a táv során.

Purgai Evelyn és Süle Szilvia
SZoESE

Purgai Evelyn a versenyfutamban indult, a 14+ km-s távon (17km). Korosztályában és az abszolút női kategóriában is első helyen végzett. 2:07:31 másodperces idővel 3 perc volt a fölénye a második helyezett előtt.

Süle Szilvia szintén a 7+ km-es (11,5 km) versenyfutamban szállt versenybe. Korosztályában és abszolút kategóriában is második helyezést ért el a nők között, nagyon szép futással teljesítette a távot. Ideje 1:29:25 lett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport