Ezüstérmes lett a bécsi szezonnyitó utcai futóversenyen a szombathelyi egyetemista

Kifejezetten biztató szezonkezdet a 32:20-as idő a SZoESE atlétájának, Kovács Attilának.

Bécsben, a Práterben egy 5 kilométeres körön rendezték a szezonnyitó utcai futóversenyt. Itt futotta egyébként a kenyai Eliud Kipcsoge is a fantasztikus 2 órán belüli maratoniját múlt évben.

SZoESE

5 km-t, 10 km-t és félmaratont kínált a több mint ezer fős mezőny részére a rendező. A Szombathelyi Egyetemi SE versenyzője, Kovács Attila a 10 km-t választotta.

SZoESE

Az előre megbeszéltek szerint erőlködés nélküli futással, egy három fős boly élén teljesítette az első kört (16:20). A második körre rátett egy kicsit (16:00) és összességében magabiztos futással szerzett ezüstérmet 32:20-szal.

SZoESE

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport