Jogerősen pert nyert a Magyar Atlétikai Szövetség ellen Fazekas Róbert diszkoszvető. A 2004-es athéni olimpián, majd a 2012-es londoni játékok előtt doppingvétségen ért sportoló eltiltása a bíróság szerint 2015 júliusában lejárt – derül ki az Origo birtokába került dokumentumokból.
A táplálékkiegészítő volt a hibás
A sportoló bizonyítani tudta, hogy a szer egy olyan táplálékkiegészítőből származott, amelyen nem volt feltüntetve a szteroid.
Az ítélet szerint Fazekas eltiltását, miután megállapították, hogy vétlen volt, amikor stanazolol került a szervezetébe, három évre csökkentették. Ez tavaly lejárt. A szombathelyi sportoló indulhatna a riói olimpián, ha megdobja a szintet. Ehhez azonban versenyengedélyre lenne szüksége. Azt azonban a Magyar Atlétikai Szövetség nem hajlandó kiadni neki.
A lap birtokában lévő levelezés szerint Horváth Norbert, a Haladás VSE (Fazekas klubja) ügyvezető elnöke idén február 2-án érdeklődött a versenyengedélyről a szövetségnél. Gyulai Miklós, a MASZ elnöke február 10-én kelt válaszában jelezte, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Kúriához, egyúttal kérték a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését. A szövetség elnöksége pedig úgy határozott, hogy a Kúria döntéséig, valamint a Magyar Antidopping Csoport (MACS) és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) válaszának megérkezéséig nem adja ki a versenyengedélyt.
Hónapok óta megy a huzavona
Fazekas Róbert jogi képviselője, Czeglédy Csaba azóta több levelet írt a szövetségnek és a MACS-nak, a legutóbbit március 1-jén. A MACS-tól azt a választ kapta, hogy Fazekas 6 éves eltiltása változatlanul érvényben van, ezért a MASZ nem állíthat ki versenyengedélyt.
"Hónapok óta megy a huzavona, a szövetség még a MACS-ot sem tájékoztatta az ítéletről, a szervezet hivatalosan tőlünk értesült róla" – mondta az Origónak Czeglédy Csaba. Szerinte értelmezhetetlen, hogy a szövetség a Kúriától kérte a bírósági ítélet végrehajtásának felfüggesztését, hiszen nincs mit végrehajtani. Mindenesetre "kértük a Kúriát, hogy erről soron kívül döntsön" – mondta a portálnak Czeglédy.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a helyzet nem érte meglepetésként, mert sportjogra is szakosodott ügyvédként sok olyan esettel találkozott már, amikor egy sportolót szabályosan megfenyegettek, hogy ha polgári bírósághoz mer fordulni egy vitás ügyben, retorziók fogják érni. "Ebben az ügyben is önmagáért beszél, hogy két nappal a másodfokú tárgyalás előtt a MASZ engem megkerülve vissza akarta vonatni Fazekas Róberttel a bírósági keresetet."
Kővágót megvédték, Fazekast nem
De miért ódzkodik ennyire a szövetség Fazekas versenyzésétől?
- Nekünk az IAAF szabályait kell betartanunk. Ha ezt nem tesszük meg, azzal azt kockáztatjuk, hogy kizárják a magyar szövetséget, és a sportolóink nem indulhatnak, például, az olimpián. Márpedig amíg a MACS nyilvántartásában az eltiltottak között szerepel Fazekas Róbert neve, nem adhatunk neki versenyengedélyt. Kértük az IAAF állásfoglalását, eddig nem kaptuk meg – mondta az Origónak Gyulai Márton főtitkár.
Gyulai Márton elismerte, a MASZ-t nyilván köti a magyar jog is, de a bírósági ítélet semmiféle feladatot nem ró a szövetségre. "A MASZ-nak meg van kötve a keze abban, hogy miként és kinek tud megfelelni. Éppen azért fordultunk a Kúriához, hogy segítsen feloldani ezt a bonyolult jogi helyzetet."
Három hónap kellett volna az elnökség összehívására?
Azt, hogy miért nem jelezték hivatalosan a MACS-nak a pervesztést, azzal magyarázta, hogy ehhez meg kellett kapni az elnökség felhatalmazását.
Az Origo emlékezet, hogy a MASZ helyzetét bizonyára nehezíti, hogy éppen most jutott el ide ez az ügy, az atlétika történetének legnagyobb doppingbotrány-sorozata kellős közepén.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) dönthetne még úgy, hogy a polgári bíróság ítélete alapján Fazekas eltiltásának hátralévő részét elengedi. Dr. Szabó Gergely Balázs, a MACS jogi képviselője kérdésünkre megerősítette, hogy a MACS-nak saját szabályzata alapján nincs mozgástere, csak a WADA jelzésére vehetné le Fazekas Róbertet az eltiltottak listájáról. "A magyar sporttörvény lehetőséget ad arra, hogy egy sportoló ilyen esetben polgári bírósághoz forduljon, a bíróság illetékességét tehát nem kívánjuk vitatni. Az ítélet azonban a MACS-ot nem kötelezi semmire."
A Kúria biztosan érzi az ügy súlyát
Csakhogy a WADA az ügyről ugyan már tud, de a novemberi ítéletről még nem, hiszen arról hivatalosan a MACS is csak az utóbbi hetekben értesült. Arra a kérdésre, hogy a magyar szövetség hibázott-e, amikor novembertől februárig elmulasztotta hivatalosan tájékoztatni a MACS-ot az ítéletről, dr. Szabó Gergely Balázs azt válaszolta, hogy a MASZ-t e tekintetben nem kötelezte a bíróság. "Itthon hasonló ügyben ítélet még nem született, ezért álláspontunk szerint sportjogi szempontból sem kellően pontos. Ettől függetlenül valamit kezdeni kell vele, ezért várjuk a Kúria döntését" – tette hozzá.
Az Origo kérdésére, hogy vajon van-e reális esély a Kúria döntésének megszületésére az olimpia előtt, dr. Szabó Gergely Balázs igennel felelt, mondván, remélhetőleg a Kúria is érzi az ügy súlyát.
Forrás: Origo