Félmilliárd forintért bővítették

Szaktantermeket és sportudvart is építenek.

A jánosházi Szent Imre Általános Iskola infrastrukturális fejlesztésére 490 millió forint uniós forrást fordított* a fenntartó Szombathelyi Egyházmegye – közölte lapunkkal Ács Csaba, az egyházmegye gazdasági vezetője.

A projekt keretében egy új, ezer négyzetméteres épület létesült, itt kapott helyet az ének-dráma és rajz szaktanterem szertárakkal, a számítástechnika szaktanterem és az idegen nyelv labor, a természettudományi szaktanterem szertárakkal, a könyvtár, a fejlesztő terem (SNI, BTM tanulók részére), a többfunkciós terem és a gyógytestnevelés terem öltözőkkel.

A jánosházi Szent Imre Általános Iskola
Janoshaza.hu

A szükséges bútorokat és sporteszközöket szintén a pályázatból oldották meg, ahogy egy új sportudvar építését és a régi tornaterem felújítását is.

*A cikkünk korábbi verziójában még jelen időt használtuk. A Szombathelyi Egyházmegye időközben arról értesítette a lapunkat, hogy a projekt befejeződött.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet