Féltékenységből halálra verte barátnőjét egy férfi

Vádat emeltek ellene.

Minősített emberölés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki márciusban Lajosmizsén ittasan halálra verte a súlyosan ittas barátnőjét – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője kedden az MTI-t.

Schmidt Gábor közölte: a vádirat szerint a nő 2019 nyarától alkalmanként a férfinál tartózkodott, de tartós kapcsolat nem alakult ki közöttük. Rendszeresen fogyasztottak alkoholt, és a férfi féltékenysége miatt gyakran veszekedtek.

Idén március 14-én este egy lajosmizsei büfében italoztak. A férfi veszekedni kezdett a már bizonytalanul mozgó barátnőjével, akinek már a beszédét is alig lehetett érteni. Lökdöste is, mert a nő más férfiakkal is táncolt. Amikor hazaindultak, ismét veszekedni kezdtek, és a férfi ütlegelte, illetve többször megrúgta a nőt testszerte. Miután a nő már nem bírt lábra állni, a férfi a vállára vette és elindult vele, de a nő a földre zuhant. A vádlott a földön vonszolva a nőt az albérletébe vitte, ott ágyba fektette, de akkor már nem élt.

Reggel a munkaadójának szólt, hogy a barátnője feltehetően meghalt, így ő értesítette a mentőket és a rendőrséget. A nő az elhúzódó, kegyetlen bántalmazás miatt a fején és testszerte számos súlyos sérülést szenvedett, halálát a súlyos fejsérülései okozták.

A letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű férfit a főügyészség különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolja. Az ügyész végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben azzal, hogy a román állampolgárságú férfit Magyarország területéről ki is kell utasítani. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

/Címlapképünk illusztráció/

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek