Féltucat Viktória játékos a válogatottban

A Balaton-kupán játszanak a lányok.

A magyar női labdarúgó válogatott a hét második felében a Balaton-kupán szerepel. A szombathelyi Markó Edina által irányított együttes csütörtökön 17.30-kor Fehéroroszország ellen lép pályára, a másik ágon Szerbia-Románia összecsapást rendeznek. Szombaton a vesztesek a bronzéremért, a győztesek az aranyért mérkőznek.

A nemzeti csapat keretében féltucat Viktória játékos is helyet kapott: a kapus Bíró Barbara, a mezőnyjátékosok közül pedig Tálosi Szabina, Tóth II. Alexandra, Magyarics Zoé, Szakonyi Emese és Siklér Kinga.

A szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak elmondta, a tavalyi harmadik hely után idén mindenképpen döntőt szeretnének játszani.

- Jó lenne végre döntőt játszani a tornán, de nagyon nehéz feladatunk lesz, mert egy masszívan védekező, gyors kontrákra építő, fizikálisan erős csapat lesz az ellenfelünk, amely az Eb-selejtezőkön a skótok és az izlandiak dolgát is megnehezítette – mondta Markó Edina az mlsz.hu-nak. - A fehéroroszok kerete sokkal erősebb, mint tavaly volt, a legjobbjaikkal érkeznek a tornára, míg nálunk több alapember is hiányzik. Ugyanakkor továbbra is annak a híve vagyok, hogy nem azzal kell foglalkozni, kik hiányoznak a csapatból, már csak azért sem, mert a jelenlegi keret tagjai is tökéletesen ismerik a játékunkat, és korábban mindannyian bizonyították, hogy helyük van a válogatottban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport