A válogatott bedobó két évre kötelezte el magát a körmendi kosárcsapathoz.
Az Egis Körmend vezetőségének sikerült megegyeznie a válogatott bedobóval, Ferencz Csabával arról, hogy a következő két évben sem cseréli másra a Körmend mezét.
Ferencz Csaba a korosztályos csapatokat végigjárva jutott el a felnőtt gárdáig és többször a nemzeti válogatott keretéig. Eddig csak a címeres mezre váltotta a piros-fekete színeket, és szerződésének aláírásával eldőlt, hogy ez a következő két szezonban sem lesz másképp.
Ferencz Csabának a következő idényre még volt élő szerződése, de a csapat stabilitása érdekében fontosnak tartottuk, hogy vele is két esztendőre szóló megállapodást kössünk - adta hírül a vasi klub hivatalos közleményében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!