Máig érkeznek rajongók a világ minden tájáról a macclesfield-i krematóriumhoz, hogy vessenek egy pillantást a kőtáblára, ami a Joy Division legismertebb slágerének címét viseli: Love Will Tear Us Apart. Az észak-angol kisváros volt a frontember, Ian Curtis lakhelye, és itt is akasztotta fel magát 1980 május 18-án, egy nappal azelőtt, hogy az éppen felívelőben lévő együttes első amerikai turnéjára indult volna. A súlyos belső viharokkal küzdő - túl hamar házasodás, majd beleszeretés egy belga újságírónőbe, majd epilepsziájának súlyosbodása, ami miatt orvosa végérvényesen el akarta tanácsolni a koncertezéstől - Curtis halála előtt még megnézte Werner Herzog Stroszekjét, végighallgatta korai kedvencének, Iggy Popnak a The Idiot című albumát, majd egy kötelet kerített. Holttestére felesége, Debbie talált rá. Huszonhárom éves volt.
Macclesfield eddig nem ölelte keblére Curtist
Ám hiába zárkóztak milliók szobájukba az elmúlt évtizedekben, hogy a Joy Division dalait hallgassák begubózva, a ma ötvenezres lélekszámú város ezt nem mindig tartotta szem előtt, mondhatni meglehetősen ambivalensen viszonyultak a rocksztárhoz, akinek rövid és problémáktól terhes élete, sivár életszemlélete a kiüresedés, a halál, a posztindusztriális kilátástalanság jelképévé vált. A jég most megtörni látszik: Uknown Pleasures néven (ami egyben a zenekar első lemezének címe is volt) fesztivált gründolnak, workshopokkal, emléktárgyakat bemutató kiállítással, amikbe még a rajongók is beszálltak, koncertekkel és egy, kedvenc pubjaikat, próbatermeiket felölelő körtúrával felvértezve. A Northern Chamber Orchestra pedig iskolások közreműködésével játszik el egy Joy Division szimfóniát.
A dobos Stephen Morris, aki társaival, Peter Hookkal és Bernard Summerrel még 1980-ban megalapította a jóval fogyaszthatóbb zenéjéről ismert New Ordert, a TimesOnline-nak elmondta: "Harminc év már túl kerek ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni. De a fesztivál sem Ian haláláról fog szólni, hanem arról, hogy itt nőtt fel, és hogy egyébként egy nagyszerű költő volt."
Karizmája máig kísért
Ian Curtis karaktere azonban nem csak az irodalmi magasságokba is szökő szövegeivel égett bele generációk tudatába. A fotográfus Anton Corbijn (akinek kiállításán mi is megfordultunk) a Joy Divisionről szóló nagyjátékfilmjében, a Controlban érzékletesen mutatja be, milyen lehetett az, amikor a jellegzetes baritonján "brummogó" énekes egy koncert kellős közepén eloldozta gátlásait, és a rakás szerencsétlenség egy rakás kalimpálássá alakult át - Ian úgy dobálta karjait, megesett, hogy nem tudták megkülönböztetni az epilepsziás rohamtól, ami olykor pont a fellépés során tört rá. Mégis ő lett a zászlóvivője annak a zenei reneszánsznak, ami Manchesterre telepedett a nyolcvanas években.
És hogy karizmája máig nem csillapodott, azt jól jelzi a költeményekkel szinte mindig beborított sírköve, mellette a hamvadt cigarettavégek, a leégett gyertyék és az elhervadt virágok, vagy az a közel félezer Facebook csoport - köztük a legnagyobb, ami 66 ezer tagot számlál -, ami róla és mindössze két albumot megért zenekaráról szól.
