Már régóta tudjátok, hogy jó vagyok hozzátok, ha tévésorozatot ajánlok nektek. A The Americans – kivételesen jó lett a cím magyarítása - eddig három évaddal tért vissza a hidegháborús évekbe, és a KGB-hez, a nyakában lihegő FBI-hoz. Vagyis kémes a krémes, teleszórva kettősügynökökkel, idealista forradalmárokkal, realista elhárítótisztekkel, de ettől még lehetne lapos, mint egy 007-es ügynök a finomhengerműben.
Nem az, sőt. A végig izgalmas kémjátszma bővelkedik mindabban, ami egy jó sorozathoz kell. Hamis házaspárok, akik egymásba szeretnek, szerelmesek, akik egymásnak is hazudnak, ártatlan gyerekek és veszélyes nyugdíjasok, időnként a szerencse, máskor a sors játszik közre. Akiért mi izgulunk, KGB-s alvóügynökök, s ma is nehezen értem meg magam, miképpen tudok nekik szorítani, holott huszonöt évvel ezelőtt ilyesfajta érzést kizártnak tartottam volna. Hiába, az idő múlik, de mégis csak van különbség köztem és Orbán Viktor között, mert ezek az oroszok mégiscsak amerikaiak. Legalább is azt játsszák, Putyin meg nem játssza meg magát. Na, mindegy, ez most egy filmajánló, nincs értelme keseregni a jelen miatt.
Fiatal, jól kiképzett orosz pár házasságot köt, hogy ennek álcája alatt a tengeren túlra költözve belessen az ellenség szoknyája alá. A tét nagy, mert Ronald Reagan belekezdett a csillagháborús tervezésben, és az oroszok már nem bírják szuflával. Hőseink még igen, külsejüket folyamatosan változtatva, örökösen kockáztatva, a terepen próbálnak információhoz jutni. Ami nem egyszerű, mert kint született gyerekeik, de még a szomszédok sem tudnak semmit foglalkozásukról. A kémek még pszichológushoz sem járhatnak, naplót sem írhatnak. Messziről teljesen átlagos, buta és jól táplált amerikaiaknak tűnnek, akik, ha gasztroélményre vágynak, hozatnak valami finom kínait a gyorsétkezdéből. Pedig a nő veszélyesebb, mint egy sebesült ninja, a férfi meg ravaszabb, mint a mi KGB Bélánk a Jobbikból.
Persze, addig járnak a kémek a kútra, míg össze nem törnek, vagy kettős ügynök lesz belőlük. Innentől viszont a paranoia lesz életük múzsája, és ez a nézőre is átragad. Hogy is mondta Virág elvtárs a Tanúban: az a gyanús, aki nem gyanús. Ha valaki nem a Coolon nézi szép türelmesen a részeket, hanem a neten egyvégtében, annak az élvezés szüneteiben bizonyosan feltűnik majd a házuk előtt parkoló fóliázott autó. Nem vicc, én három napig végeztem ellenfigyelést, és gyanúsnak találtam, hogy nem történt semmi. Ebben a sorozatban, hál' Istennek, mindig történik minden részben valami gikszer, ami miatt egyre nehezebb leszakadni róla. Vagyis folyamatosan erősödik a hatás, a veszély egyre fokozódik, hasonlóan a Breaking Badhez, mindig lehet egy kicsivel minden rosszabb, elég, ha tovább nézed.
