A Forma-1 oldalának szerkesztői szerint a Hungaroringen lehetett minden idők legszebb párharca

Ezen a hétvégén érkezik Mogyoród mellé a Forma-1 Magyar Nagydíja, az autóverseny közösségi platformjain pedig máris előszedték a régi nagy villanásokat, amik itt történtek.

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét izgalmasan alakulhat vasárnap az F1 Magyar Nagydíj, amit egyébként - már kimondani is hűha - harmincegyedik alkalommal rendeznek meg a Hungaroringen, és amin a címvédő Lewis Hamilton és a világbajnoki pontversenyben (még) vezető csapattársa, Nico Rosberg sikere mellett akár meglepetésgyőzelem is születhet. Hiszen mégiscsak ez a híres verseny második Monacója, csak a lakóépületek nélkül! Arról nem beszélve, hogy az időjárás is kiszámíthatatlan lesz, a harminc fokos hőségben zivatarok boríthatják a papírformákat.

És minden érintett vadul készül a megmérettetésre. A pályát idén tavasszal újraaszfaltozták, vízelvezető szegélyeket és rázóköveket cseréltek, a versenyzők már izgatottan nyilatkozgatnak - Rosberg olyan kihívásnak nevezte, amit nagyon élvez, Hamilton meg azt mondta, hogy a magyar pálya valamilyen oknál fogva mindig kedvezett a vezetési stílusának, úgyhogy alig várja, hogy kihajthasson az istállóból.

Lewis Hamilton lépcsőzik
MTI / Marjai János

A verseny facebookos oldalán és YouTube-csatornáján pedig ugyanezzel a lendülettel előkapták a Hungaroring nagy pillanatait.

A harminc éves 1986-os Piquet-Senna párjharcról például egyenesen azt találgatják, hogy talán ez lehetett a legnagyobb előzés az F1 történetében:

A tíz évvel ezelőtti bámulatot, amikor Alonso szabályosan levadászta Schumachert, szintén közzétették:

De kiraktak egy ötös toplistát is a legszebb Hungaroringes előzésekről:

A 30. születésnap alkalmából pedig az egész magyar sztorit:

Sőt, megmutatták azt is, milyen a pályánk egy madár szemével.

Egyébként a Magyar Nagydíj négy napja alatt ezer rendőr biztosítja majd a futamot, és forgalmi változások is lesznek az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán péntektől vasárnapig. A gödöllői HÉV pedig, amivel a Hungaroring megközelíthető, pénteken a délutáni csúcsidőszakban, valamint szombaton és vasárnap reggel 7 és este 20 óra között három helyett hatkocsis szerelvényekkel közlekedik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport