Valahol jó érzés szembesülni azzal, hogy Ausztriát nem csak nyájas honpolgárok lakják, akik hétvégente világbékében csinosítgatják a lakóhelyüket, csillogóra mossák a kocsit, aztán visszasüppednek a méregdrága dizájnerfotelbe, hanem bizony vannak még politikailag aktív, társadalomkritikus figurák, akik az égbe tartják a mutatóujjukat, hogy közöljék: nem úgy van az! Szerdán a Zajok a szomszédból koncertsorozat keretében érkezett meg a világ egyik legmenőbbnek számító helyszínére, a budapesti A38 hajóra a linzi illetőségű, a nyolcvanas évek óta létező Fuckhead, hogy kíméletlenül beleállítsanak egy botot a mindennapok mókuskerekébe. És nem kérdéses, hogy ez két év után megint sikerült nekik. Apropó bot: a show előtt egy csomó, Dunából származó hordalékfa hevert a koncertterem előtt - akkor még nem sejtettük, hogy ennek is lesz szerepe.
Már a kezdés sem volt a megszokott: nem egy zenekar állt ugyanis fel a deszkákra, és vágott bele a húrokba, egyértelművé téve, hogy elkezdődött a szett. Hanem várakozóállásban folytatott, ártatlan sörözésünk közepette egy szál átlátszó alsónadrágos, harisnyamaszkos, saját tengelye körül szédítően pörgő ember tűnt fel mellettünk a semmiből. Körülnéztünk: még több hasonló teremtmény csinálta ugyanezt a nézőtér több pontján. A Szigeten megszoktuk, hogy az utcaszínházak leereszkednek a közönség szintjére, de ha belegondolunk, hogy ezek a sógorok sem egyértelműen zenészek, jóval inkább performanszművészek, máris kitisztul a kép.
És aztán jöhetett a reszelés. Zeneileg a Fuckhead valamiféle noise-opera-break-hardcore halmazban mozog, aminek erősítőjeként a saját testük szolgál: ezen keresztül vezetik át az üzeneteiket, amit nehéz dekódolni, és még nehezebb így betűkkel átadni, de valami olyasmi, hogy lépj ki a normalitásból, mert nem biztos, hogy mindig az a normális, inkább csak valami, amit a döntéshozók ráderőltettek. És adj teret olyan ősi erőknek, amiknek a létezéséről nem is tudtál.
Adj innom, innom kell
Miközben ilyen halálmegvető gondolatokon álmélkodtam, és valószínűleg nem csak én, a legnagyobb darab tag - akinek több bőrfelülete volt tetoválva, mint amennyi nem, a háta majdnem teljesen mattfeketén sötétlett - leugrott a közönség közé, körbejárt, és rituálászerűen belekortyolt mindenkinek az italába. Reménykedtünk, hogy előtte nem csócsált peyote kaktuszt.
Mi járna ezért a karneválon?
Ezután már "csak" valami zsigeri kizökkentés következett, titkon erre is várt mindenki, bár a két évvel ezelőtti, ugyanitt lezavart koncertjükhöz képest, amikor ánuszból kivezetett lángoló spárgával futkároztak (legalábbis valahogy így mesélték azok, akik ott voltak), most csak azokra az összegyűjtött hordalékfákra futotta: ezeket ragasztották magukhoz - és most tessék ideképzelni egy veretes elemzést Réz Andrásról, aki elmondaná, hogyan zajlik a természettel való összeforrás a multimédia nyelvén.
Mi inkább mutatjuk:
Aki pedig már idegből verné a billentyűzetet liberáldrogoszsidózást ugatva, azt gyorsan megkímélnénk ettől a felesleges önégetéstől, figyelmébe ajánlva a bécsi akcionizmus művészeti irányzatát, ami ma már egy tankönyvekben szereplő, hatásait tekintve széles körben elismert műfaj - amiből többek között a Fuckhead is építkezik. Meg amúgy is, meg lehet ijedni egy zenekartól, aminek a vezetője közgazdász doktor?
