Legyőzhetetlen Admirál

Kemény ellenféllel találta szembe magát a 6. fordulóban a Haladás VSE futsal csapata. A Vasas nagyot küzdött, ám a fővárosiak sem tudták megállítani Pálmai Tamás együttesét.

Az NB II Nyugati csoportjának 6. fordulójában, hétfőn este a forduló előtt ötödik Vasas II. csapatát fogadta hazai pályán az Adimrál-Haladás VSE.
Ahogy azt már megszokhattuk, a lelátó ezúttal is megtelt, a szombathelyi futball élet apraja-nagyja is kíváncsi volt a rangadóra. Többek között volt- és jelenlegi Haladás játékosok, Aczél Zoltán vezetőedző és segítője, Székely Tibor is együtt szurkolt a zöld-fehéreknek.
Kovács Lászlótól, a HVSE elnökétől egyébként megtudtuk, a nagy érdeklődés miatt szeretnék még tovább bővíteni a csarnok befogadóképességét, illetve ha a jövőben a Magyar Kupában egy nívósabb NB I-es csapattal találja szembe magát az Admirál, a derbit az Arena Savariában rendezik.

Óriási csatát hozott az első félidő. Lüktető volt az iram, a Vasas szemmel láthatóan készült a szombathelyiek játékából. Szívósan, keményen védekeztek, a kontráik pedig életveszélyesek voltak. Természetesen a Haladás is igyekezett, eleinte több-kevesebb sikerrel. A játékrész felénél aztán Horváth Péter villant, és kihagyhatatlan helyzetbe hozta társát, Németh Pétert, így a 12. percben megszerezte a vezetést a hazai gárda. A Vasas azonban nem adta fel, és az utolsó másodpercekben Sámson egy védelmi megingást kihasználva kiegyenlített.

Admirál Haladás Fc - Vasas Fc
Horváth Péter nagyon jól játszott. Tekintse meg galériánkat!
Unger Tamás

A fordulás után Tornai hamar előnyhöz juttatta a vendégeket, ám szerencsére Horváth szemfülességének köszönhetően szinte az ellentámadásból egyenlíteni tudtunk. Sőt, három perc alatt újabb három gólt lőttek, így 5-2-re megléptek a vasiak. Ez sem törte le azonban az angyalföldieket, akik 7 perccel a vége előtt ismét visszajöttek a meccsbe. Jáger azonban a hajrában két fontos gólt lőtt, eldöntve ezzel a 3 pont sorsát.

Pálmai Tamás együttesében ezúttal is nagyot küzdött mindenki, de a két kapus, Németh és Heinrich bravúrjainak, valamint a nagy kedvvel játszó Horváth Péter mezőnymunkájának elengedhetetlen érdemei voltak abban, hogy 6 kör után is veretlen maradt a csapat.

M Gy D V L - K Gk P
1. Admirál-Haladás VSE 5 5 - - 36 - 9 +27 15
2. Külker SC 6 4 2 - 29 - 15 +14 14
3. ELTE SE 5 3 1 1 23 - 25 -2 10
4. MAFC BME 5 3 - 2 18 - 16 +2 9
5. Dunaújvárosi Főiskola 6 3 - 3 17 - 20 -3 9
6. Vasas-Fortuna Futsal II. 6 2 1 3 22 - 23 -1 7
7. Tolna-Mözs 5 2 1 2 16 - 19 -3 7
8. Keszthelyi Haladás SC 5 2 - 3 29 - 30 -1 6
9. Rába ETO II. 4 2 - 2 12 - 14 -2 6
10. Szuperinfó-Vác FSE 4 1 1 2 11 - 14 -3 4
11. Rákosmenti Futsal Club 4 1 - 3 16 - 22 -6 3
12. Érdi Asterix Futsal Club 6 1 - 5 24 - 34 -10 3
13. FTC-6x6 Taxi II. 5 1 - 4 13 - 25 -12 3

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport