Gengszterláz az MSH-ban - Hujber, Vastag és MÁZS Szombathelyen

A celeb-show állítólagos helyszíne egy börtöncella, a bűnözés fellegvárában, Chicagóban. Ahol három amorozó ül, Mészáros Árpád Zsolt (MÁZS), Hujber Ferenc és Vastag Csaba. Hogy mi sül ki ebből? - A hétvégén élőben nézhettük végig a "Gengszterek éjszakáját" a szombathelyi Agora- MSH-ban.

A

Gengszterek éjszakája

keretét Scully ügynök magyar hangjának narrációja adta, ami bevallom, engem néha idegesített. Ahogy a három celeb-gengszter csöppet erőltetett átkötő szövegei is, amelyek jó előre megírt forgatókönyv alapján követték egymást. Spontánabbnak tűnő kiszólásokat is hallhattunk persze, többek között pár utalást Hujber Feri szombathelyi származására, illetve X-faktorra és a Valami Amerikára... És persze Buci valóvilágos börtönkalandjain is poénkodtak egy sort.

Gengszterek Éjszakája
Hujber Feri, ha gengszter
BZ

Közben, a lényeg, 500-600 főnyi, többségében hölgyekből álló publikum világságereken nosztalgiázhatott. Vastag Csaba Louis Armstrong Wonderful worldjét, Mészáros Árpád Zsolt magyar nyelven előadott Moon Riverje követte. Színfolt volt az Y2K csoport táncoslányainak produkciója, akik ha kellett, a közönséget is táncba vitték, például a Mészáros által előadott Elvis-sláger, a Tutti Frutti alatt. Hujber, mint a magyar Robbie Williams (emlegették is így, nem igazán értem miért) elénekelte a Let me entertain you-t, majd Mészáros Sting Roxanne-ját szólongatta.

Gengszterek Éjszakája
MÁZS, ha gengszter
BZ

Ha már itt volt az X-faktor győztese, nem hagyhatták ki a produkcióból a tv-show-ból ismert híres párbaj-dalát sem (Hangokba zárva). Kaptunk még gyenge Queen-feldolgozást (We will rock you), aminek leginkább annyi értelme volt, hogy lehetett mire ütemesen tapsoltatni a népet. A híres gitárszóló elmaradt, helyette belecsaptak a Valami Amerikába.

Gengszterek Éjszakája
Vastag, ha gengszter
BZ

A koncert záródala Murray Head 1984-es slágere, a One night in Bangkok magyar változata lett, a rajongóknak tetszett, szerintem kicsit gázul sült el. Ráadásnak elénekelték Sinatra My way-jét, a Rómeó és Júlia musicalből a Lehetsz királyt. Amikor már megindultak a rajongók kifelé, jött Máté Pétertől a jóbarátok, erre a rajongók is megtorpantak, és a három jóbarát immár háttérzene nélkül ezt is búcsúzóul lenyomta.

Gengszterek Éjszakája
És a csajok
BZ

A kísérő zenekar amúgy profinak tűnt, ami még vicces volt, hogy az első dalnál a három énekes a híres

I love NY

pólók utánzatában virított: Hujber: I love Csaba, Vastag: I love Árpi, MÁZ: I love Feri.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria