"Győzelem a célunk, erre készülünk a Litvánia és Lengyelország ellen a világbajnoki selejtezőn, pozitív jövőkép nélkül ugyanis nem lehet előre lépni, a sajnálkozás nem tesz jobbá" - mondta az MTI-nek Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány kedden a válogatott edzésén Kecskeméten.
A szakember kiemelte, hogy a nyári Európa-bajnokságon "magasra tették a mércét", ezért a legjobbakra van szükség.
A litvánokról azt mondta, papíron jobbak, tizenkettes keretük minden játékosa pedig legalább olyan, vagy még magasabb szinten játszik, mint a magyarok többsége. Véleménye szerint ezen az összecsapáson a csapategység a legfontosabb, ami a magyar kosárlabdára általában jellemző. A válogatottat ezen kívül a "becsület, bátorság, büszkeség" hármasa jellemzi és erősíti.
Hangsúlyozta, fontos meccs lesz a lengyelek elleni találkozó is, amelyet Szombathelyen, "a nyugodt Magyarországon, a kosárlabda fellegvárában játszanak". Mint mondta, itt sokkal nagyobb esélyük van a győzelemre, mint a litvánok ellen, de mindkettőre minden erejükkel készülnek. Wittmann Krisztián és Tóth Norbert kapcsán megjegyezte, pályára ugyan nem lépnek majd, de az edzéseken tapasztalataikkal továbbra is segítik a fiatalok játékát, akiknek ilyen mentorok révén sokkal könnyebb útjuk lesz.
Horti Bálint arról beszélt, hogy szerepe a védekezés, a jó blokkadás és a többiek segítése lesz Litvániában, ahova azért mennek, hogy jó mérkőzésen legyőzzék ellenfelüket, az erős kosárlabdát játszó litvánokat. Véleménye szerint a magyarok erőssége a csapategységben mutatkozhat meg, ezen kívül pedig "figyelni kell mindenkinek a saját emberét, és hozni a szövetségi kapitány által előírt taktikát".
Wittmann Krisztián elmondta: amikor csak teheti, részt vesz az edzéseken, és igyekszik az ellenfél játékára felkészíteni fiatalabb társait, ezzel is segítve felkészülésüket.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott a világbajnoki selejtezőn novemberben Lengyelország vendégeként 70-60-ra kikapott, majd Debrecenben 84-76-ra nyert Koszovó ellen.
A nemzeti csapat pénteken a litvániai Klaipedában lép pályára a házigazda ellen, majd hétfőn Szombathelyen fogadja a lengyel együttest. A csoportból az első három helyezett jut tovább a következő körbe. Ott a horvát, olasz, holland, román négyes első három helyezettjével kerül össze, a hatos csoportból a legjobb három válogatott jut majd ki a 2019-es kínai világbajnokságra.
A keret:
Ruják András (Atomerőmű SE), Allen Rosco (Iberostar Tenerife), Keller Ákos (Alba Fehérvár), Wittmann Krisztián (KTE Duna Aszfalt), Hanga Ádám (Barcelona), Vojvoda Dávid (Szolnoki Olaj KK), Kovács Péter (Szolnoki Olaj KK), Benke Szilárd (ZTE KK), Tóth Norbert (Falco KC Szombathely), Ferencz Csaba (Egis Körmend), Molnár Márton (KTE Duna Aszfalt), Perl Zoltán (Falco KC Szombathely), Filipovity Márkó (Alba Fehérvár), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Karahodzic Kemal (KTE Duna Aszfalt), Váradi Benedek (Falco KC Szombathely), Darrin Govens (Falco KC Szombathely), Horti Bálint (Egis Körmend).
A magyar válogatott február 23-án, pénteken a litvániai Klaipedában lép pályára a házigazda ellen, majd 26-án, hétfőn Szombathelyen fogadja a lengyel válogatottat.