Bioerőmű: ki fizessen kártérítést a Grenor Kft.-nek?

A szombathelyi MSZP arra kíváncsi, miért változott meg a városvezetés álláspontja két óra alatt. „Egyéb elkötelezettségre” is gyanakodnak.

A bioerőművek létesítésével kapcsolatos sajtótájékoztatóra szólt a meghívó a szombathelyi MSZP irodába, de rögtön az elején egy másik ügyet említettek meg. Mint kiderült, az autóipari és mechatronikai centrum támogatásával Zalaegerszeg 450 millió forintot kapott a felsőoktatás fejlesztésére, Szombathely viszont semmit. Ipkovich György országgyűlési képviselő meg is ígérte, hogy a következő sajtótájékoztatójuk erről szól majd.

Figyelemmel kell kísérni

De azért tényleg a bioerőművekről, főként a város déli részére, Szentkirály közelébe tervezett Grenor-féle erőműről volt szó. Ipkovich szerint a közgyűlés a városvezetéssel ellentétes döntést hozott a múlt héten, amikor úgy határoztak, hogy májusban újra tárgyalják Májusban döntenek a szombathelyi bioerőműről 2013. March 29. 15:34 az erőmű ügyét. Pedig egy héttel korábban a városvezetés kijelentette, hogy nem lesznek új bioerőművek Szombathelyen.

Dr. Ipkovich György és Dr. Czeglédy Csaba közös sajtótájékoztatója
Sajtótájékoztató az MSZP irodában
VB

Mindezt megtárgyalta a szombathelyi MSZP-elnökség, és megbízták a közgyűlési frakciójukat azzal, derítsék ki, miért alakult így a dolog, és miért akar a városvezetés visszatérni az erőműhöz. És felszólítják a többi pártot, a civil szervezeteket, hogy kísérjék figyelemmel az erőmű sorsát.

Czeglédy Csaba frakcióvezető sorolta a kritikákat. Mint mondta, okirati bizonyítékuk van arra, hogy az erőmű engedélyeztetése során jogszerűtlenül járt el a város jegyzője. (Lásd keretes írásunkat.) Czeglédy szerint ezen azért el kellene gondolkodnia a jegyzőnek is.

Nem az előző városvezetés tervezte

Aztán folytatta: felelőtlen volt a városvezetés, hogy a két bioerőmű ügyét együtt kezelte. Megjegyezte, valószínű, hogy a Vízöntő utcai erőteljes lakossági tiltakozás miatt megijedtek, és összemosták a két tervet. Pedig ezt nem lett volna szabad.

Felidézte, hogy a múlt szerdáig az volt a hivatalos álláspont, hogy visszavonják a bioerőműhöz adott elvi támogatást. De a szerdai megbeszélésen Mégis lesz bioerőmű Szombathelyen? 2013. March 27. 18:29 a Grenor norvég ügyvezetője valószínűleg bejelentette a kártérítési igényt Egymillió eurós kártérítést kérhet a szentkirályi erőmű beruházója 2013. April 03. 17:48 , ami nagyságrendileg egymillió euró. Ezt akkor kell kifizetni, ha az önkormányzat jogszerűtlen táncol ki a tervből.

Dr. Ipkovich György és Dr. Czeglédy Csaba közös sajtótájékoztatója
Czeglédy szerint ki kell adni a jegyzőkönyvet
VB

Czeglédy kijelentette, nem igaz, hogy az előző városvezetés bármiféle módon előkészítette volna a beruházást. Mint mondta, meg kell nézni, hogy kik voltak azok, akik az előző ciklusban Norvégiába utaztak tanulmányútra a SZOVA pénzén. Ugyanis köztük volt a SZOVA felügyelőbizottságának akkori és jelenlegi elnöke is. (Marton Zsolt jelenlegi alpolgármesterről van szó. Sz. J.)

Csapdahelyzet?

Czeglédy emlékeztetett rá, hogy az előző ciklus második felében már a Fidesznek volt egyfős többsége a közgyűlésben, hiába volt Ipkovich György a polgármester, az ő beleegyezése nem kellett ahhoz, hogy a többség beruházást készítsen elő.

Hangsúlyozta, hogy a Grenor bioerőműve ellen a lakók pert indítottak, az ügy a törvényszék előtt van, eközben a városvezetés most lesöpörte a lakók igényét. Ráadásul Hende Csaba a füle botját sem mozdítja, pedig ő a déli városrész országgyűlési képviselője.

Czeglédy szerint a városvezetés most csapdahelyzetbe lavírozta magát. Kijelentette, nyilvánosságra kell hozni a múlt szerdai megbeszélés jegyzőkönyvét, mert azokból látható, hogy a Grenor milyen érvekkel változtatta meg a városvezetés véleményét.

Korlátozott nyilvánosság

Szerinte nagyon fontos, hogy a lakosság ellenében nem lehet megépíteni az erőművet. Ha a városvezetés elhibázott politikája miatt kártérítést kell fizetni, azt a döntéshozóknak kell majd finanszírozniuk, többek között Puskás Tivadar polgármesternek, Marton Zsolt és Lazáry Viktor alpolgármestereknek, plusz még azoknak, akik részt vettek a döntésekben.

Dr. Ipkovich György és Dr. Czeglédy Csaba közös sajtótájékoztatója
Ipkovich korlátozott nyilvánosságról beszélt
VB

Mert szakítani kell azzal, hogy a városban bármit meg lehet tenni következmények nélkül – mondta. Hozzátette, kíváncsian várják a májusi közgyűlést, ahol majd Sági József vezetésével próbálják megmagyarázni a dolgot.

Ipkovich kijelentette, a három éve tapasztalt korlátozott nyilvánosság a fő oka a kialakult helyzetnek. A párt szombathelyi elnöksége ezért is kéri a frakciót, hogy kezdeményezzék a közgyűlés tévéközvetítésének visszaállítását, és azt, hogy a két ülés közti beszámolót tegyék vissza az ülés elejére.

Egyéb elkötelezettségek?

Czeglédy is megjegyezte, a közgyűlésen azért vannak a viták, hogy lakosság tájékozódhasson azokról az eseményekről is, amelyekről nincs külön napirendi pont. És a városvezetés most éppen ezt a lehetőséget korlátozza.

Ipkovich emlékeztetett rá, hogy korábban is volt több próbálkozás. Volt, aki szalmaerőművet akart építeni, de amikor megvizsgálták az ügyet, kiderült, hogy a szállítás során szinte az egész várost beborította volna a szalma. És így megköszönték a lehetőséget, de nemet mondtak. Most viszont előzetes vizsgálatok, lakossági vélemények nélkül született meg a döntés, és adták ki az elvi építési engedélyt.

A végén Czeglédy kijelentette, ha jogszerűen el lehet állni a beruházástól, akkor nem kell félni a kártérítéstől. De felmerül a gyanú, hogy egyéb elkötelezettségek is vannak ebben az ügyben. Ezeket azonban nem részletezte.

A kormányhivatal megsemmisít

A sajtótájékoztatón kiosztottak egy dokumentumot, ami tulajdonképpen a kormányhivatal végzése. Ebben megsemmisítik a jegyző környezetvédelmi szakhatósági állásfoglalását, arra hivatkozva, hogy a jegyzőnek nem volt hatásköre ennek kiadására. Pedig az építési engedély kiadásában ennek az állásfoglalásnak is szerepe volt.

Kormányhivatal határozata
A kormányhivatal határozata
Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Egymillió eurós kártérítést kérhet a szentkirályi erőmű beruházója

Ezt állította Gyebrovszki János MSZP-s városi képviselő a városi tévé műsorában.

Májusban döntenek a szombathelyi bioerőműről

A Fidesz ismét a Grenor terve mellé állt, most megint akarják. Közgyűlés utáni sajtótájékoztatókon jártunk, ahol a városvezető frakció jelentéktelen ügyekkel próbálkozott.

Mégis lesz bioerőmű Szombathelyen?

A beruházó Grenor Kft. norvég főnöke szerint sikeres tárgyaláson vannak túl a városvezetéssel, húsvét után folytatják.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet