Dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtök kora délután Fejlemények Fenyő-ügyben című közleménye
"A nyomozó hatóság az ügyben Gy. Tamást felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként, majd az őrizetbe vételéről döntött. A terhelt a gyanúsítás, valamint a bűnügyi őrizet elrendelése ellen is panaszt jelentett be.
A Fővárosi Főügyészség a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapította, hogy a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény megalapozott gyanúja egyértelműen fennáll, és kihallgatásakor a bűnügyi őrizetbe vétel törvényi feltételei is megállapíthatóak voltak, ezért a gyanúsítotti kihallgatás, valamint őrizetbe vétel törvényes és megalapozott volt. A főügyészség ezért a panaszokat elutasította.
A Fővárosi Főügyészség a rendelkezésre álló adatokat megvizsgálva megállapította, hogy a terhelttel szemben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelése szükséges és indokolt. A legsúlyosabb kényszerintézkedés, nevezetesen az előzetes letartóztatás helyett azonban
a főügyészség a gyanúsított házi őrizetének elrendelésére tesz indítványt,
nyomkövető technikai eszköz alkalmazása mellett.
A főügyészség álláspontja szerint ugyanis különösen a gyanúsított személyi körülményeire, eddigi életvezetésére, valamint arra is, hogy a nyomozó hatósággal együttműködő magatartást tanúsított, az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok ezzel az enyhébb kényszerintézkedéssel is biztosíthatók.
A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a kényszerintézkedés elrendelésének kérdésében a holnapi napon hoz döntést.
A büntetőeljárási szabályok alapján, amennyiben az ügyészség nem előzetes letartóztatásra, hanem a gyanúsított házi őrizetének elrendelésére tesz indítványt, úgy az őrizetbe vételt meg kell szüntetni. Ennek megfelelően a Fővárosi Főügyészség
a gyanúsított őrizetbe vételét megszünteti, és a szabadítása iránt haladéktalanul intézkedik, egyúttal a terheltet a holnapi ülésen való kötelező megjelenésre idézi.
A fenti ügyben a nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda teljesíti."
Gyárfás Tamás médiavállalkozót, az úszószövetéség volt elnökét, volt sportújságírót kedden vették őrizetbe
Őrizetbe vették Gyárfás Tamást 2018. April 17. 21:55 , Fenyő János húsz évvel ezelőtti meggyilkolásának ügyében felbujtással vádolják. Gyárfás szerdán részletes vallomást tett
Kihallgatták Gyárfás Tamást: részletes vallomást tett 2018. April 18. 11:06 , de tagadta bűnösségét.
Kovács Lajos, a döglött ügyek osztályának egykori vezetője tegnap kijelentette, várható, hogy több embert is meggyanúsítanak az ügyben
Gyárfás önmagát buktathatta le, újabb gyanúsítottak lehetnek 2018. April 19. 11:17 , és arra célzott, hogy Gyárfás feltételezett tettestársa vádalkut kötött az ügyészséggel, innen származnak az új információk.