Győzelem és 2. hely a Provident Kupán

A szombathelyi kézilabda torna vasárnapi záró mérkőzésén a magyar női válogatott 32-26-ra győzött Horvátország ellen.

Első győzelmének megszerzése reményében lépett pályára a magyar együttes a jövő évi Eb társrendezője ellen, amely az első napi teljesítmények alapján szombaton meglepetésre legyőzte a jó erőkből álló norvégokat. A húszfős keretből ez alkalommal ismét a sérült Vértent, valamint ez alkalommal Orbánt nélkülöző, ám Tomorit ismét a soraiban tudó csapatunk ennek megfelelően elszántan vetette magát a küzdelembe, s az előző napi forgatókönyvhöz hasonlóan 3-1-es vezetéssel kezdett, ám Basic duplájával fordított az ellenfél. Bognár-Bódi után akcióból Görbicz kétszer, majd Cifra is betalált (7-4), negyedóra, majd 24 perc húsz perc elteltével mégis döntetlen volt az állás (8-8, 13-13), ekkor Zácsik és Vincze volt többször eredményes. A félidő hajrájában a mieinknek jött ki jobban a lépés, és Cifra, illetve Tomori révén kétgólos előnyre tettünk szert a szünetre - tudósított a kezi.hu.

A térfélcsere után a tegnapinál több védést bemutatott Herr helyére a szintén jól kezdő Kiss Éva állt a kapuba. Csapatunk biztosan tartotta a különbséget, annak ellenére, hogy a nyitott védekezést kombináló vendégek ellen ekkor nehezebben kerültünk helyzetbe. Az első félidő nagy részéhez hasonlóan a bal szélen szereplő Görbicz találatai 45 perc elteltével háromgólos magyar előnyt (23-20) és horvát időkérést eredményeztek. A meccs legjobbjának választott Zácsik nyolcadik, majd az először betaláló Szucsánszki góljával mégis a mieink kerültek ötgólos előnybe (27-22), és innentől a végül 32-26-tal záruló meccs kimenetele már nem volt kérdéses. A magyar válogatott ezzel magabiztosan vívta ki idei, egyben a Hajdu-éra első győzelmét, amivel egyrészt megszerezte a Provident Kupa 2. helyét, de ami ennél sokkal fontosabb, erős riválisok ellen készülhetett, és megmutatta, hogy nemcsak küzdeni tud, hanem időarányosan a játéka is megfelelően alakul, ami a decemberi világbajnokság előtti újabb edzőtáborozás során ideális szintre érhet össze - adta hírül a kezi.hu.

Provident Kupa: Magyarország - Horvátország
Győzelemmel zártak a mieink
Mészáros Zsolt

A Provident Kupa végeredménye:
1. Brazília 6 p, 2. Magyarország 3 p, 3. Horvátország 2 p, 4. Norvégia 1 p.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport