Győzelemmel kezdett a Nürburgringen a szombathelyi Kiss Norbi

Folytatta remek sorozatát.

Németországban folytatódik a hétvégén a 2023-as kamion Európa-bajnokság. A helyszín a Nürburgring, mely a német versenyzők és csapat számára hazai futam. A Révész Racing négyszeres Európa-bajnoka, Kiss Norbert listavezetőként várhatta a hétvégét, mely már csütörtökön elkezdődött a szabadedzéssel, pénteken pedig jött az időmérő és az első futam.

A szombathelyi pilóta azonnal megmutatta, hogy nem volt véletlen az, hogy a korábbi helyszíneken rendre a leggyorsabb volt. Most is megszerezte pénteken az első rajtkockát, idén immár hetedik alkalommal. Sascha Lenz három tizeddel volt lassabb Norbinál, míg a harmadik helyen Jochen Hahn zárt. Kiss Norbert 1:54:476-os idővel végzett az élen.

Márti Bóta Photography

„Jól sikerült eddig a versenyhétvége, az autó jól működött, már a szabadedzések is jól mentek, és az időmérőn is sikerült megszerezni az első rajthelyet. Fontos lesz a start, mert az első kanyar elég szűk, ott jó döntést kell hozni. Nagyon várom a versenyt, szeretném győzelemmel nyitni a Nürburgringen a versenyhétvégét” – mondta az edzés után Kiss Norbert.

A rajt után a magyar versenyző és Lenz egymás mellett haladt. Az első kanyar után ugyan Norbi vezetett, de a másodiknál a német került a belső ívre, így átmenetileg átvette az első helyet. A harmadik kanyarban viszont kifékezte riválisát, így Kiss Norbert újra az élre állt. Anderson érkezett mögöttük, és nekiment Lenznek, aki így visszacsúszott. Jochen Hahn vette át Norbi mögött a második, Albacete pedig a harmadik helyet.

Az élen nem volt változás, hátrébb Taylor csúszott ki, féltávnál pedig Kiss Norbert már 5 másodperc előnnyel vezetett. Lenz és Anderson az utolsó körben is egymásra talált, végül Lenz szerezte meg a 4. helyet. A kockás zászló viszont ezúttal is a Révész Racing pilótáját intette le elsőként, így Kiss Norbert győzelemmel kezdte a hétvégét. A második Jochen Hahn, a harmadik Antonio Albacete lett.

Márti Bóta Photography

„Nagyon boldog vagyok! Az eleje nagyon szoros és izgalmas volt, óvatosnak kellett lenni. Sascha Lenz jól csinálta az első kanyar után, hogy a külső íven maradt, de én is ezt tettem, mert tudtam, hogy utána én kerülök jobb pozícióba. Egymás mellett mentünk 2-3 kanyaron át, utána érkezett hátulról Jamie Anderson, aki meglökött mindkettőnket, Sascha rosszabbul járt. Ahogy élre álltam, igyekeztem növelni az előnyt, ami sikerült, köszönhetően a jó beállításoknak. Remekül dolgozott ma is a csapat, köszönöm nekik, örülök a győzelemnek” – mondta Kiss Norbert a leintés után.

Szombaton 9.30-kor kezdődött a második, fordított rajtrácsos futam, majd 18 órától a harmadik a Nürburgringen. A negyedik versenyt vasárnap 13.30-tól rendezik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport