Győzelemmel ajándékozta meg magát Bosits Bíborka, a nemesbődi díjugrató

14. születésnapját koronázta meg egy nemzetközi sikerrel.

Rangos megmérettetése volt a díjugrató lovasoknak az ausztriai Lamprechthausenben. A CSIO versenyen nyolc nemzet lovasai vettek részt, Magyarországot több mint húsz versenyző képviselte. Az olasz és osztrák himnuszok elhangzásának sorát a magyar törte meg a 14. születésnapját éppen aznap ünneplő nemesbődi Bosits Bíborka tiszteletére.

poney-as.com

A már eddig is jelentős eredményekkel büszkélkedhető vasi díjugrató - Ami nevű lova nyergében - 125 centiméteres magasságon maga mögé utasította versenyzőtársait. Ezt rajta kívül csak egy magyar lovas, Ódor Evelin tudta teljesíteni. Vas megyéből egyébként még Budai Liza szerepelt jól gyermek kategóriában Leonardo H nevű lovával.

[picture="584904" title="Bíborka a győzelemért járó serleggel "]

Azt hiszem ennél szebb születésnapi ajándékot nem is kaphattam volna, az pedig különösen jól esett, hogy a rendezők a tiszteletköröm kísérő zenéjeként a Happy Birthday számot választották. Emlékezetes és eredményes volt ez a verseny is, remélem még sok hasonlóban lesz részem

– nyilatkozta a győzelem után Bíborka.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport