Győzelemmel debütált a Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia női röplabdacsapata a Rába kupán

Veretlenek maradtak a lányok Győrben.

Nyáron együttműködési szerződést kötött egymással a Haladás VSE és a Vasi Sport Akadémia, valamint a Sportiskola és a Leon RSE utánpótlás bázisai. Az együttműködés célja a női röplabda helyzetének javítása és a Dunántúlon, röplabdában egyedülálló akadémiai központ kialakítása. A csapat augusztus 3-án kezdte meg a felkészülést a bajnoki idényre, nemrég pedig Győrben, az 53. Rába Kupa küzdelmein vett részt. Mucsi Péter együttese vírusos betegség miatt csak tartalékosan tudott felállni, ám a két játszmáig tartó mérkőzéseket játszmaveszteség nélkül tudta le, ezzel megnyerte a tornát.

A legjobb támadójátékos díját Bokor Laura kapta, míg edzői különdíjjal Mucsi Pétert jutalmazták.

Mucsi Péter: Hosszú, fárasztó felkészülésből érkeztünk erre a tornára, ahol célként a csapatrészek, játékosok összecsiszolását és különböző taktikai, technikai elemek gyakorlását tűztük ki. A felkészülés jelenlegi időszakához képest meglepően jó formában röplabdázott csapatom. Feladó- és ütőteljesítményben is olyan produktumot láthattunk, ami biztató lehet a jövőre nézve. Örömteli, hogy a felnőtt kerethez idén csatlakozó korosztályos válogatott Dancsecs Nikolett remekül helytállt, jól mutatkozott be. Összességében elégedett lehetek a tornán látottakkal. Gratulálok a lányoknak a torna megnyeréséhez!

Eredmények:

Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia – Ikrényi DSE 2:0

Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia – Győri DRC 2:0

Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia – Soproni RC 2:0

Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia – Komáromi VSE 2:0

Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia – Univerzita Komarno 2:0

1. Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia
2. Ikrényi DSE
3. Soproni RC

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport