Győzelemmel kezdett hazai pályán az Egis Körmend

Egy labdás meccs lett a MAFC elleni találkozó.

A román Steaua ellen győzelem után a Sopront idegenben legyőző MAFC-ot fogadta hazai pályán az Egis Körmend - írja a bb1.hu. A találkozó első pontját a Körmenden jól ismert Fodor Márton szerezte büntetőből, de a negyed derekára Wright és Tuoyo pontjai után már a hazaiak vezettek 10-5-re. A folytatásban Hollins is elkezdte a pontgyártást, de a fővárosiak jól tartották magukat, így tíz perc játék után 15-13 volt az állás.

A második negyedben nehezen indult be a pontgyártás, az első öt percben mindkét csapat csupán 5-5 egységet tudott szerezni. Három perccel a nagyszünet előtt Hot triplájával átvette a vezetést a MAFC (24-25), de Wright egy hármassal és egy kettessel gyorsan válaszolt is. A második etapot végül minimálisan megnyerte a MAFC, így félidőben 29-28-at mutatott az eredményjelző.

A harmadik negyed elején is tapadt a vasiakra a MAFC, egy ideig, ugyanis Ferencz és Wright trojkája után hat pontra ellépett a Körmend (40-34). A fővárosi együttes azonban nem ijedt meg, sőt a folytatásban Davis büntetőivel ki is egyenlített (42-42). A Körmend megint vezetett, ám Fodor Márton egalizált, így 45-45-el várták a csapatok a zárófelvonást.

A remekül játszó David sikeres büntetőinek köszönhetően az utolsó etap elején átvette a vezetést a MAFC (50-51), Hot triplája után pedig "meglógott" 53-56-ra is, és Wright által hiába jött a válasz távolról, Neighbour is elsüllyesztett egy hármast (59-60). Ezen az estén Wright volt az, akire hazai oldalon a nehéz pillanatokban lehetett számítani, újabb triplájával visszavette a vezetést a hazai együttes, amikor már csak három perc volt vissza. A fővárosi időkérés után a legjobbkor jött Ferencz sikeres távolija, de ismét volt válasza a MAFC-nak: David triplája és Hot kettese után már a hazaiak kértek időt (67-65). Az utolsó másfél percben sikerült megőriznie előnyét a hazaiaknak, akik végül 69-67-re nyertek a MAFC ellen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport