Az ünnep miatti hosszú kihagyás után első mérkőzését játszotta az idei évben a listavezető HVSE/VSA női röplabdacsapata. Jól kezdődött a mérkőzés hazai szempontból. Stabil nyitásokkal és gyorsabb támadójátékkal hamar 6 pontos előnyre tett szert a hazai gárda. 20:9-es hazai előnynél azonban érthetetlen módon megtorpantak a szombathelyi lányok. Jó nyitásokkal felzárkózott a vendégcsapat. A végjátékban 5 játszmalabdát is sikerült hárítani a lelkes vendégeknek. Megnehezítette saját dolgát a zöld –fehér alakulat, azonban így is behúzták az első játszmát.
A második etap eleje még az előző játszma bűvöletében telt. Ugyan végig vezetett a hazai csapat, de nem tudott elhúzni ellenfelétől. A csereként beálló játékosok hoztak változást a játékban. Végh Júlia dinamikus támadójátéka, valamint Demény Laura centerjátéka érdemel említést. A játszma közepétől lendületbe jöttek a zöldek és egyre magabiztosabb játékkal esélyt sem adtak ellenfelüknek.
Az első két játszmában is változtatott már a szerkezeten a hazaiak edzője, a harmadik játékban is új szerkezetben álltak fel a HVSE/VSA játékosai. Az új szerkezet és a játékosok teljesítménye is jelentős javulást hoztak. Nagyon magabiztos nyitó és támadójátéknak köszönhetően sokkolta ellenfelét a hazai gárda. Gyors játékkal óriási előnyre tett szert, majd 15 pont különbséggel hozta a játszmát és a mérkőzést a Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia csapata.
Mucsi Péter: Várható volt, hogy a hosszú kihagyást követően nem életük formáját fogja mutatni a csapatom. Jól indultunk, aztán érthetetlen módon összeestünk, bár ebben a periódusban sem forgott veszélyben a győzelmünk. A mérkőzés utolsó játszmájában már magabiztos, jó játékot produkáltunk. A csapat 3 pontos győzelmének örülünk, de van még javítanivaló a játékunkon.
HALADÁS VSE/ VASI SPORT AKADÉMIA – IKRÉNY SE 3:0 (23,17,10)
Vezette: Barabás, Barabás
HVSE/VSA: Varga Nikolett, Bokor Laura, Fazekas Szilvia, Tóth Zsuzsanna, Kiss Brigitta, Dancsecs Nikolett, libero: Zoltán Anna. Csere: Végh Júlia, Demény Laura. Vezetőedző: Mucsi Péter, edző: Bodovics Árpád, Atonio Mircea Petre.
Junior:
Magabiztos játékkal, hozta idei első mérkőzését a fiatal hazai csapat. Továbbra is veretlenül vezeti a tabellát.
HALADÁS VSE/ VASI SPORT AKADÉMIA – IKRÉNY SE 3:0 (15,17,13)
HVSE/VSA: Horváth Dóra, Bokor Laura, Demény Laura, Végh Júlia, Varga Réka, Dabronaki Emese, libero: Farkas Barbara. Csere: Zoltán Anna, Magyar Liza, Dancsecs Nikolett.