Győztek Johnsonék, januárban jöhet a Brexit

Ez történik Nagy-Britanniában.

A brit Konzervatív Párt az 1980-as évek óta nem tapasztalt földcsuszamlásszerű győzelemmel valószínűleg abszolút többséget szerzett az előrehozott nagy-britanniai parlamenti választáson a választóhelyiségek zárása után, csütörtök este közzétett exit poll eredménye szerint. Londoni politikai elemzők szerint ha az exit poll helytállónak bizonyul, bizonyosra vehető, hogy az Egyesült Királyság január 31-én, a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes határnapján kilép az Európai Unióból.

A három legnagyobb brit hírszolgáltató médiatársaság, a BBC, az ITV News és a Sky News megbízásából az Ipsos MORI közvélemény-kutató cég által elvégzett felmérés szerint a Boris Johnson miniszterelnök vezette konzervatívok 368 alsóházi mandátumot szereztek, 50-nel többet, mint a 2017-ben tartott előző választáson.

Ez azt jelenti, hogy a Konzervatív Párt frakciójának létszáma 86 fővel haladná meg az összes ellenzéki párt együttes frakciólétszámát.

Az abszolút többséghez minimum 326 képviselői mandátum kell a 650 fős alsóházban.

A gyakorlatban azonban ennél kevesebb is elégséges, mivel a mindenkori házelnök és három helyettese hagyományszerűen nem vesz rész a szavazásokban, a legnagyobb észak-írországi katolikus britellenes párt, a Sinn Féin pedig rendszerint nem foglalja el az általa megszerzett képviselői helyeket, mivel nem hajlandó felesküdni a brit korona szolgálatára.

A konzervatívok az exit poll által valószínűsített frakciólétszámmal a legjobb eredményüket érnék el az 1987-es választások óta, amikor Margaret Thatcher akkori miniszterelnök 376 tagú alsóházi frakcióval és 102 fős többséggel alakíthatta meg harmadik kormányát.

A legnagyobb ellenzéki erőnek, a Jeremy Corbyn vezette Munkáspártnak az exit poll 191 fős frakciót valószínűsít. Ez azt jelentené, hogy a Labour 71 mandátummal kevesebbhez jutott a londoni alsóházban, mint két éve.

Bye-bye London
Forrás: telegraph.co.uk

Ez 1935 óta a legrosszabb munkáspárti eredmény lenne. Az akkori parlamenti választásokon a Clement Attlee későbbi miniszterelnök vezette Labour 154 képviselői helyhez jutott. Attlee vezetésével a Munkáspárt tíz évvel később, közvetlenül a II. világháború európai hadműveleteinek befejezése után hatalmas vereséget mért a Winston Churchill akkori miniszterelnök vezette konzervatívokra.

Londoni elemzői vélemények szerint hasonló bravúr elérésére a Munkáspártnak a mostani választás után belátható időn belül nincs esélye.

Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport londoni kutatóműhelye péntek hajnalban összeállított gyorselemzésében közölte: az exit poll alapján nem férhet kétség Boris Johnson határozott győzelméhez. A ház londoni elemzői szerint a Munkáspárt ilyen mértékű visszaesése azt jelenti, hogy a konzervatívok könnyedén megnyerhetnek akár még két további - a brit választási törvény alapján egyenként ötévi kormányzati időszakra szóló - parlamenti választást.

Az Eurasia szakértői szerint a Konzervatív Párt győzelme azt is jelenti, hogy az Egyesült Királyság január 31-én kilép az Európai Unióból. Ebben döntő tényező, hogy az exit poll által valószínűsített mértékű többség révén Boris Johnson a továbbiakban nem lesz a legbefolyásosabb keményvonalas Brexit-párti konzervatív frakciócsoport, a 20 fős European Research Group (Európai Kutatási Csoport, ERG) "foglya", az ERG-nek ugyanis egy esetleges jóval kisebb arányú tory győzelem esetén sokkal nagyobb befolyása lenne a Brexit-folyamat további menetére.

Boris Johnson az exit poll által valószínűsített helyzetben viszont maga döntheti el, hogy milyen szoros viszonyrendszert akar kialakítani az EU-val - hangsúlyozzák az Eurasia Group londoni elemzői.

Johnson már a választás előtt bejelentette, hogy ha a Konzervatív Párt győz, még karácsony előtt ismét az alsóház elé kerül a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás. Az egyezményt a konzervatív kormány - amely az előző, 2017-es választások óta kisebbségben kormányzott - eddig nem tudta ratifikáltatni a parlamentben.

A Downing Street szóvivője péntek hajnalban közölte, hogy ha az exit poll helytállónak bizonyul, a kormány jövő pénteken ismét az alsóház elé terjeszti második olvasatban a Brexit-megállapodás ratifikálásáról szóló törvénytervezetet.

Az exit poll szerint nagyon jól teljesített a csütörtöki választáson a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő, a Brexitet határozottan ellenző Skót Nemzeti Párt (SNP), amelynek frakciólétszáma a felmérés szerint 20 fővel 55-re bővült.

Az SNP ezzel a második legnagyobb ellenzéki párt lenne a Liberális Demokraták előtt. A liberális pártnak az exit poll 13 mandátumot jósol, eggyel többet az eddiginél.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, az SNP vezetője már a választás előtt bejelentette, hogy a skót kormány jövőre újabb népszavazást kíván tartani Skócia függetlenné válásáról. Skóciában 2014-ben, a Brexitről szóló népszavazás előtt mintegy két évvel már tartottak egy referendumot a függetlenségről, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.

Az exit pollt az Ipsos MORI 144 szavazóhelyiségnél, 22 790 választó bevonásával végezte el. A cég arra kérte a szavazóhelyiségekből távozó választókat, hogy töltsenek ki egy szavazólap-utánzatot ugyanúgy, ahogy valódi szavazólapjukat kitöltötték.

A hasonló módszerrel elvégzett korábbi felmérések az utóbbi öt parlamenti választás közül négynek az eredményét szinte hajszálpontosan megjósolták.

Ben Page, az Ipsos MORI vezérigazgatója pénteken a BBC-nek kijelentette: nagyon valószínűtlen az exit poll olyan mértékű tévedése, hogy az derüljön ki, hogy a Konzervatív Párt mégsem szerzett jelentős többséget az alsóházban.

Mit mond Johnson?

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a kormányzó Konzervatív Párt az előrejelzésekből következtethetően erőteljes új felhatalmazást kapott az előrehozott parlamenti választáson a brit EU-tagság megszűnési folyamatának (Brexit) végigvitelére. A konzervatívok a pénteken kora reggelig beérkezett eredmények szerint elérték az abszolút többséghez minimálisan szükséges alsóházi mandátumszámot, de a prognózis ennél is jóval nagyobb tory többséget valószínűsít.

Boris Johnson
CNN.com

Johnson, akit saját nyugat-londoni választókerületében, Uxbridge városnegyedben jelentős fölénnyel újjáválasztottak alsóházi képviselővé, a körzet eredményének péntek hajnali bejelentése utáni rövid felszólalásában közölte: a felhatalmazás nemcsak a Brexit végigvitelére szól, hanem az ország egyesítésére és a brit nép érdekében meghozandó elsődleges fontosságú feladatok végrehajtására, mindenekelőtt az állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) fejlesztésére.

A kormányfő bejelentette: választási ígéreteinek megfelelően a konzervatív kormány 50 ezerrel növeli a kórházi szakápolói személyzet létszámát, hatezerrel a körzeti orvosok állományát és felépít negyven új kórházat.

Johnson megismételte azt a korábban többször is hangoztatott álláspontját, hogy ő nem akart volna decemberre választást kiírni. Hozzátette ugyanakkor: a csütörtöki választás történelmi jelentőségű lett, megteremtve a lehetőséget arra, hogy az új kormány teljesítse a brit nép demokratikusan kifejezésre juttatott akaratát.

A kormányfő ezzel a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazásra utalt, amelyen a többség a kilépésére voksolt.

Johnson már a választás előtt bejelentette, hogy ha a Konzervatív Párt győz, még karácsony előtt ismét az alsóház elé kerül a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás. Az egyezményt a konzervatív kormány - amely az előző, 2017-es választások óta kisebbségben kormányzott - eddig nem tudta ratifikáltatni a parlamentben.

A Downing Street szóvivője péntek hajnalban közölte, hogy a kormány jövő pénteken terjeszti ismét az alsóház elé második olvasatban a Brexit-megállapodás ratifikálásáról szóló törvénytervezetet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet