Gyurcsányi szerint van esélyünk az EB-re

"Van öt napunk a felkészülésre, meggyőződésem, hogy lehet esélyünk az Eb-részvételre" - mondta a szombathelyi futsalos.

A magyar férfi futsal válogatott kedden az Eb-pótselejtező első meccsén 2-1-re kikapott Ukrajnában. A Swietelsky-Haladás VSE játékosa, Gyurcsányi Zsolt a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapjának elmondta, hogy a közös munkának már most is látszik az eredménye, de válogatottunknak még időre van szüksége.

- Csak három hete van együtt a csapat az új kapitánnyal, ezért még kell egy kis idő, hogy jobban összeszokjunk. Az ukránok ellen már a pályára tudtunk vinni olyan begyakorolt játékelemeket, amiket elvár tőlünk a mester, de lesz ez még sokkal jobb is. Van öt napunk a felkészülésre, meggyőződésem, hogy lehet esélyünk az Eb-részvételre – mondta az mlsz.hu-nak a Szombathelyen futsalozó Gyurcsányi.

A mieink az egygólos hátrányt jövő kedden, a gyöngyösi visszavágón próbálják meg ledolgozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport