Ha átaludta a harmadik magyar aranyat, most megnézheti!

Meg esélyeket is latolgatunk, mert ma újabb érmeket szerezhet a magyar csapat!

Igazán sajnálhatjuk az időeltolódást, mert hiába történnek hajnali háromkor ilyen elképesztő magyar sikerek, mint Hosszú Katinka második aranyérme, sajnos ezeket kevesen látják élőben.

De itt most megnézheti, és nézze is meg, mert:

  • jobb kedve lesz tőle
  • igazán motiváló, ahogy Katinka a hatodik helyről jön fel az elsőre
  • Ma is jöhetnek ám még érmek!

    Ma hét sportágban lesznek magyar versenyzők - a programot megtalálja ITT - és bizony van rá esély, hogy a 15 kiosztandó éremből néhány magyar versenyző nyakába kerül.

    A 400 méter vegyesen és 100 méter háton aranyérmes Hosszú Katinka toronymagas esélyesként rajtolhat a 200 méter vegyes döntőjében, ahogy Cseh László is 200 méter pillangón.

    A 200 méter pillangót azért is lesz érdemes figyelni, mert akár két magyar érem is születhet, hiszen Cseh egyik legnagyobb ellenfele az a Kenderesi Tamás lesz, aki a legjobb idővel jutott a döntőbe.

    Kétszer már megverte Phelpst, reméljük harmadjára sem okoz majd gondot
    MTI

    A keddi előfutamok során 100 méter gyorson Bohus Richárd és Kozma Dominik, 200 méter pillangón Szilágyi Liliána és Hosszú Katinka, 200 méter mellen a szám címvédője, Gyurta Dániel, illetve Horváth Dávid, valamint a 4x200 méteres férfi gyorsváltó ugrik medencébe.

    Izgalmasak lesznek a férfi párbajtőr mérkőzések is: Rédli András a legjobb 64 között kezdi meg szereplését, Boczkó Gábor és Imre Géza pedig a 32 között. Ha mindketten továbbjutnak, akkor a nyolcaddöntőben egymás ellen vívnak majd.

    A cselgáncstornán kedden a 81 kilós Csoknyai László lép tatamira, az Olimpiai Sportlövőközpontban pedig Csonka Zsófia és Tobai-Sike Renáta küzd majd a női sportpisztolyosok versenyében.

    Tobai-Stike pár napja már kiesett, szurkoljunk, hogy most tovább eljusson!
    MTI/Czeglédi Zsolt

    A két evezős egység közül az egypárban versenyző Pétervári-Molnár Bendegúz a legjobb 12 közé kerülésért küzd majd a Rodrigo de Freitas Lagúnában, a kormányos nélküli kettesben Európa-bajnoki címvédő Simon Béla, Juhász Adrián duó pedig már a döntőbe jutásért versenyez majd.

    Végre szurkolhatunk az evezőseinknek is
    MTI/Kovács Tamás

    A vitorlázó csapatból folytatja szereplését a két szörfös, Cholnoky Sára és Gádorfalvi Áron, valamint a Laserben szereplő Érdi Mária és Vadnai Benjámin. Elkezdi a versenyzést Berecz Zsombor is Finndingiben.

    A januárban Eb-győztes magyar női vízilabda-válogatott első ellenfele a kínai csapat lesz a B csoportban.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Sport