Ha felfelé is nézünk, nem csak előre

Akkor többek között ilyen homlokzatokat vehetünk szemügyre Szombathelyen.

Gondoltunk egyet. Semmi különöset, csak annyit, hogy kattintunk néhányat egy fényképezővel, de szemmagasság helyett a fejünk búbjával kezdődő világra koncentrálva. Jellemző ugyanis, hogy a napi teendőink sodrásában kizárólag magunk elé vetjük tekintetünket, pedig ha tudnánk, micsoda míves kialakításokban díszelegnek épületeink a felsőbb szinteken! Nos, reméljük, az alábbi galériával kedvet csinálunk hozzá, hogy néha felfelé is nézegessünk - persze ne akkor, amikor éppen átkelünk a szemközti járdára.

Petőfi Sándor utca
Klikkeljen, erre kérjük!
Nagy Zoli

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria