Kipróbáltuk a hálaadást, és egyáltalán nem is esett rosszul

Fotórovatunk úgy döntött, hogy ha már a fél ország a fekete péntekre készült, akkor tartanak egy hagyományos hálaadásnapi vacsorát is.

Mivel filmekben már milliószor láttuk, és a tévésorozatokban is rengetegszer felbukkant az utóbbi hetekben, ezért eldöntöttük, hogy idén kipróbáljuk a hálaadást. Ekkor még nyoma sem volt a Facebookon a “pulyka helyett, kolbászt és hurkát egyetek!” posztoknak. Tudjuk, hogy nem magyar dolog, mint ahogy a Valentin-nap, a halloween vagy a Black Friday sem, de miért is lenne baj kipróbálni egy másik kultúra ünnepi menüjét? Na ugye, fakanálra fel!

Hálaadási vacsora
Zergi Borbála

Amerikai ismerősöktől kértünk recepteket (a pitéét pedig a nosalty-n találtuk) néhol a nálunk nem kapható hozzávalókat cseréltük, és persze, rutinunk sincs még hálaadásban, így helyenként más lett a végeredmény. De fotórovatunk és barátaik nagyon jóllaktak, és még az is bejött, ami az ünnepen szokás: összehozta az embereket egy vacsorára. Nagyon jól sikerült a csütörtök este a mi kis hálaadásunk, és ha másra nem is, de arra kifejezetten jó volt, hogy főzzünk, és együnk egy jót, megismerjünk új ízeket. A tökös pite kifejezetten különleges kis édesség, ez a kis este jól összehozta a munkahelyen kívül is a kollégákat. Ha amúgy nem tennék, tervezzenek önök is közös vacsorákat barátokkal/kollégákkal! Jó buli! Hálát adtunk.. ..az ötletgazda szakácsainknak.

És akkor következzenek részletesen az elkészítési módok. A hozzávalókat nem vesézzük ki aprólékosan, mert úgy adagoltuk, ahogy a receptünk is írta: ízlés szerint.

Pulyka (Turkey)

A hálaadás nélkülözhetetlen díszvendége a pulyka. A legjobb, ha egész madarat veszünk, de sajnos Szombathelyen karácsony előtt esélytelen beszerezni, így mi külön darabokat vásároltunk. A húsdarabokat alaposan megtisztítottuk a tolltól és egyéb cafatoktól (ezeket ne dobjuk ki, mert kellenek a gravy-hez). Ezután sós, borsos vajat kentünk a pulyka bőre alá, de mi a tepsiket is ilyen vajjal kentük ki. A vajazás után provace-fűszerkeverékkel, sóval és borssal bedörzsöltük a húsokat, és mivel megtömni nem tudtuk, ezért a tölteléknek szánt zöldséget és gyümölcsöt a húsok között helyeztük el.

Hálaadási vacsora
Zergi Borbála

Kell még néhány darab felkockázott alma, hagyma és citrom, mi mindent ízlés szerint adtunk hozzá. Első körben lefóliáztuk a pulykát, és előmelegített sütőben, 170 fokon nagyjából 2 órán át sütöttük. Ezután alufólia nélkül hagytuk a sütőben egészen addig, amíg szépen megpirult a bőre. Sütés közben a húsokat többször meglocsoltuk a kieresztett levével.

Szósz (Gravy)

A gravy-szósz és a pulyka kéz a kézben járnak, egy valamire való hálaadás nem múlhat el e csoda elkészítése nélkül - tudtuk meg az amerikai ismerősöktől.
Egy lábosba beledobtuk a korábban említett levágott "cafatokat" (ha kevés a felesleges hús, akkor a mellből is levághatunk egy ökölnyi darabot a szószhoz). Felszeleteltünk 4-5 darab közepes répát, egy nagyobb darab zellert és 2-3 darab hagymát, majd a provance-fűszerrel együtt a lábosba tettük, és felforraltuk.

Hálaadási vacsora
Zergi Borbála

A pulyka és a mellé tett zöldségek, gyümölcsök a sütés során sok levet eresztenek. Ebből a léből és a sült zöldségekből és gyümölcsökből kimertünk néhány kanállal, és a szószhoz adtuk. Végül összeturmixoltuk a felforrt és megpuhult hozzávalókkal. Ha túl híg, akkor liszttel lehet sűríteni.

Krumplipüré

Ezt mindenki saját ízlése szerint készítse el, mi klasszikus receptet választottunk.

Töltelék (Stuffing)

Kell hozzá 2-3 db kis kockákra vágott hagyma, kis kockákra vágott zeller, provance-fűszer és fél bögre vaj. Ezeket közepes lángon addig kevergettük egy edényben, amíg a hagyma megpuhult. Ezután összekevertük száraz kenyérkockákkal és 1 darab tojással. Ha sok a kenyérkocka, akkor két tojást is használhatunk. A lényeg, hogy összeálljon egy laza massza, amit egy piteformában 30-40 percig lehet sütni. Mi tepsiben sütöttük, mivel a tökös pite minden piteformánkat elfoglalta.

Hálaadási vacsora
Zergi Borbála

Sült őszi zöldségek (Roasted Fall Vegetables)

Ebbe bármit beszórhatunk sülni, ami őszi és van a háznál. Mi kelbimbót, sárgarépát, céklát és almát vágtunk kockákra és wokban sütöttük, de süthettük volna sütőben is. A zöldségeket meg kell locsolni balzsamecettel és olívaolajjal, majd sózni, borsozni kell, ízlés szerint.

Hálaadási vacsora
Zergi Borbála

Tejes-vajas kukorica és főtt zöldbab

Felolvasztottunk egy kis kockányi vajat, hozzáadtuk a kukoricát és annyi tejet, amennyi épp ellepte. Addig kevergettük, amíg fel nem forrt. Konzervkukoricát használtunk, figyelni kell a tej miatt, hogy oda ne kapjon.
A zöldbabot, egy kis vizet és egy darab füstölt húst feltettük főni, szintén forrásig kevergetve.

Hálaadási vacsora
Zergi Borbála

Áfonyaszósz (Cranberry Sauce)

Fagyasztott vagy dobozos áfonyából is készülhet. Felforraltuk a gyümölcsöt egy kis darab narancshéjjal és cukorral, pici rummal. Amikor már elég sűrű, kompótos állaga lett, akkor vettük le a tűzről, és hagytuk kihűlni.

Hálaadási vacsora
Körbeültük
Zergi Borbála

Tökös pite (Pumpkin pie)

A tésztához

  • 340 g finomliszt
  • 200 g vaj (vagy margarin)
  • 1 dl víz
  • 1 csipet só
  • 1 ek cukor (ízlés szerint)
  • A tökös töltelékhez

  • 850 g sütőtök
  • 350 ml habtejszín
  • 190 g barna cukor
  • 1 csipet só
  • 3 db tojás
  • 1 db tojássárgája
  • 0.5 tk szerecsendió
  • 0.5 teáskanál szegfűbors
  • 1 tk fahéj
  • 1 citromból nyert citromhéj
  • A díszítéshez

  • 1 dl habtejszín (felverve)
  • Hálaadási vacsora
    Garai Antal Atom

    Előmelegítettük a sütőt 180 fokra. A sütőtököt megpucoltuk, kockákra vágtuk, és egy tepsibe tettük, amit alufóliával szorosan lefedtük. 30 percig sülni hagytuk, amíg megpuhult. Amíg sült a tök, addig megcsináltuk a pitetésztát a lisztből, margarinból, a cukorból és a csipet sóból. Nagyon pici vizet használtunk, az csak ahhoz kell, hogy összeálljon a tészta.

    Hálaadási vacsora
    Garai Antal Atom

    A kész tésztát kinyújtottuk, majd a kivajazott piteformákba tettük, a kilógó széleket levágtuk. A tészta alját megszurkáltuk villával, és sütőbab híján egy tányért tettünk rá nehezéknek, és betettük a tök mellé/fölé sülni, 20 percre. Amikor kivettünk mindent a sütőből, feljebb tekertük 210 fokra. Amíg melegedett, addig botmixerrel pürésítettük a tököt cukorral, sóval, fűszerekkel és a felvert tojásokkal, végül a tejszínnel.

    Hálaadási vacsora
    Garai Antal Atom

    A kész tölteléket beleöntöttük a kész tésztákba, 15 percig sütöttük, majd visszavéve a hőfokot 160 fokra és kb. 25-35 percig sülni hagytuk. A sütőből kivéve még kicsit folyékony volt, de mire teljesen kihűlt, addigra kellően szilárd lett a szeleteléshez. Tálaláskor tejszínhabot tettünk a tetejére.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gasztro