Haladás-győzelem az MTK ellen: öröm, fanyalgás és összeesküvés-elméletek

Ahogy közeledik a szezon vége, úgy korbácsolódnak fel az érzelmek a szombathelyi csapat körül.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, tegnap este a Rohonci úton a Haladás egy nulla arányú győzelmet avatott az MTK felett. A gólt az 86. percben szerezte a nem sokkal korábban csereként beállt Gaál.

A nézők teljesen érthető módon örültek az eredménynek, nemcsak azért, mert korábban nagyon hosszú böjtre kényszerültek, hanem azért is, mert így még mindig maradt egy vékony reménysugár, hogy a csapat meg tud kapaszkodni az első osztályban.

Haladás-MTK 1-0
Szombathelyi gólöröm a tegnapi meccsen - Kattinson a képre a galériához!
Mészáros D. Zsolt

Tulajdonképpen ennyi lenne a lényeg egy sportrovat számára.

Csakhogy tudjuk, a labdarúgás Magyarországon mindig is több volt, mint sport, miért lenne más Szombathelyen, ahol az utóbbi évek viszonylagos nyugalma után mintha minden összekuszálódott volna. És ez a kuszaság soha nem volt nagyobb, mint most, öt fordulóval a bajnokság vége előtt.

Van egyszer tehát a szurkolói öröm, ami tegnap így nézett ki a helyszínen.

És vannak a fanyalgók, akik szép számmal kommenteltek a mérkőzés összefoglalójának Facebook-bejegyzése alatt.

null

null

Jézus húsvéti feltámadása semmi ehhez a tavaszi Hali sorozathoz képest..

– írja egyik olvasónk, míg a másik:

Nem lehet hogy az erős szél fújta be a labdát?

Erre viszont az a szurkolói válasz, hogy:

Ha folyamatosan kikap a csapat az a baj. Ha nyernek pár meccset nektek az is baj! B*sszátok meg ti nem tudtok semminek se örülni?!

Mellesleg a szurkolók a nagy örömben sem bocsátottak meg Illés Béla csapattulajdonosnak, mert a mérkőzés végén a rigmusok között azért csak felcsendült az Illés, takarodj! is.

Ez nyilván nemcsak a csapat idei teljesítményének szól, hanem annak is, hogy a Haladást működtető cég el van adósodva, és egyelőre az sem biztos, hogy elő tudják teremteni az anyagi feltételeket az első (másod?) osztályhoz.

És mintha mindez nem lenne elég: a hétvégi meccs még egy csavarral bonyolódott. A vendég MTK kérte, hogy halasszák el a meccset, mert szinte az egész csapat beteg. Ebbe a szombathelyiek nem egyeztek bele. Igaz, a végső szót az MLSZ mondta ki. Így született meg a tegnapi győzelem.

Igen ám, csakhogy úgy tűnik, hogy ennek a három pontnak az ára, hogy – akár szerepet játszott benne a vendégek betegsége, akár nem -, a csapat kivívta más drukkerek és a média unszimpátiáját.

Ahogy arra az Index összefoglalója is kitér, a lapok politikai nézettől függetlenül ítélik el a szombathelyieket, akiknek – történelmi tettként - sikerült egy platformra hozniuk a 444.hu-t és a 888.hu-t.

Haladás-MTK 1-0
Szép és boldog szurkolók a tegnapi MTK-meccsen - Kattinson a képre a galériához!
Mészáros D. Zsolt

És nagyjából ez az a pont, ahonnan pillanatok alatt a legdurvább összeesküvés-elméletek között találjuk magunkat.

A kommentelők között vannak ugyanis olyanok, akik szerint az egész MTK körüli vírusfertőzés csak mese, amit azért találtak ki, hogy ne legyen feltűnő, hogy a szombathelyiek meg tudták verni az erősebb fővárosiakat.

Merthogy a nagypolitika bent akarja tartani a Haladást az első osztályban. Ennek az elméletnek láthatóan elég sok híve van az interneten.

Akik viszont kint voltak a meccsen, illetve rendszeresen kijárnak a meccsekre, azt mondják erre, hogy nevetséges a feltételezés.

Mindenesetre elég jól jellemzi a magyar közállapotokat, hogy egyáltalán felmerül ennek a lehetősége.

És erről eszünkbe jutnak az egykori magyar-szovjet mérkőzések is, ahol állandó beszédtéma volt, hogy „le kell-e feküdnünk a ruszkiknak”.

Beteg idők voltak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport