Halálra gázolt egy gyalogost, majd elhajtott a helyszínről

A rendőrök az otthonában fogták el a cserbenhagyót.

Egy gyalogos férfit ütött el Garadnán egy személyautó még péntek este, a sofőrt a rendőrök elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették - tudatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a Police.hu oldalon.

Korábban azt közölték, hogy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt március 10-én 18 óra 30 perc körül Garadnán, a Fő út 6. szám előtt.

Az eddigi információk szerint egy 33 éves helyi férfit az úttesten gázolta el egy személyautó. A balesetben a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - tették hozzá.

Az autó vezetője a balesetet követően megállt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A rendőrök három órán belül otthonában elfogták a novajidrányi sofőrt.

Rendőrségi fotó
Police.hu

A férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságra történő előállítását követően - halálos közúti baleset okozása vétség, illetve segítségnyújtás elmulasztása bűntett - elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló