Az M5-ösön sétált.
Halálos baleset történt 2022. december 15-én 1 óra 12 perckor az M5 autópálya 35-ös kilométerszelvényében – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Egy 34 éves férfi gyalogosan közlekedett Inárcs térségében, amikor egyelőre tisztázatlan okból egy Budapest irányába közlekedő járműszerelvény elütötte.
A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét a mentősök már nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt.
A körülményeket a Dabasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.
(Címlapképünk illusztráció.)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.