Halász Ákos az Egis Körmendbe igazolt

A PVSK-tól távozó irányítóval erősítenek a vasiak.

Megvan az idei szezont a negyedik helyen záró Egis Körmend első nyári erősítése, miután a PVSK-tól távozó Halász Ákossal erősített a vasi klub. A 26 éves irányító úgy nyilatkozott, hogy szeretne nagy célokért küzdeni ősztől, valamint szakmailag is eljött az ideje a váltásnak.

Halász Ákos (labdával) az első körmendi igazolás
Vágvölgyi Bálint

– Mindenki szeretne nagy célokért küzdeni, így vagyok ezzel én is - mondta Halász Ákos a körmendiek hivatalos lapjának. - De több oka is van annak, hogy elfogadtam az invitálást. Egyrészt úgy éreztem, hogy hat év után szakmailag, a játékban is jót tenne nekem a váltás, de igaz ez általában az életemre is. Természetesen beszéltem Gasper Potocsnikkal, aki elmondta, hogy milyen szerepet szán majd nekem. Nagy kihívás a számomra, hogy itt is megfeleljek az elvárásoknak. Még akkor is, ha tudom, hogy valamivel kevesebb idő juthat nekem, mint korábban Pécsett. És fontos tényező a nemzetközi kupaszereplés is, amire Körmenden lesz lehetőségem. Voltam már a városban három napot, átestem egy alapos orvosi kivizsgáláson, ami teljesen jó eredménnyel zárult. Horti Bálinttal régóta ismerjük egymást, hiszen korábban együtt játszottunk. Ebben a három napban nála laktam, sokat beszélgettünk és ő is jókat mondott az itteni dolgokról, ahogy Csorvási Milán is. Megismerkedtem a klub részéről Zsebe Danival és Rácz Reni vel is, sokat segítettek mindketten. Nagyon jól éreztem magam a városban, bár tudom, hogy más az élet, mint Pécsett, de már nagyon várom, hogy megkezdődjön az itteni munka. A nyáron is dolgozni fogok keményen, hiszen a korábbi sérülésem miatt sem tehetem meg azt, hogy úgy érkezzek az alapozásra, hogy előtte hónapokig pihenek. A vezetőedzőtől is azt a feladatot kaptam, hogy a nyáron erősítsek, aztán augusztusban már együtt készülhetek új csapattársaimmal.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport