Nem mindennapi kapás volt Vas megyében.
Egy gyors, egyéjszakás pecából lett nagy sztori a Csepreg melletti Bene-hegyi tónál: Nagy Máté hajnalban akasztott egy két méter feletti bajszos harcsát.
Nagy Máté és a kapitális harcsa
Nagy Máté - Catfish Company Team
A kapás reggel öt körül jött, aztán kezdődött a meló: hosszú fárasztás után sikerült csak partra segíteni a kapitális példányt. A halat pár fotó erejéig kiemelték, majd visszaengedték a vízbe.
A tóban már korábban is fogtak nagyobb harcsákat, de az ilyen méret még ott sem mindennapos.
Bemutatkoztak egymásnak, aztán mindenki ment a dolgára
Nagy Máté - Catfish Company Team
Fun fact a végére: a harcsák nemcsak hatalmasra nőnek, hanem meglepően rafinált ragadozók is. Képesek a rezgések és hangok alapján tájékozódni, sőt Európában megfigyelték már, hogy sekély vízben madarakra is vadásznak, rövid időre kiugorva a partra. Itt most beérték egy horgász csalinkájával.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.