Harmadik lett a vasi csapat a kormányhivatalok focitornáján

A Vasas Fáy utcai sporttelepén második alkalommal rendezték meg a Kormányhivatalok Focitornáját, ahol mind a húsz kormányhivatal képviseltette magát.

A csapatok maximum 10 főből állhattak, a játékidő pedig 2x10 percig tartott. A négy műfüves pályán ötös csoportokban zajlottak a küzdelmek.

A Vas Megyei Kormányhivatal kiütéses győzelemmel kezdte a napot, Hajdú-Bihart 8:0-ra verték, majd a csongrádiaktól 2:1-re kikaptak. Izgalmas mérkőzésen a Bács-Kiskun megyeiket 2:1-re múlták felül a vasi kormánytisztviselők, a csoportkör zárásaként pedig a Zala megyével játszott gól nélküli döntetlen a második helyet és a legjobb nyolcba kerülést jelentette a vasi focistáknak.

A negyeddöntőben - ahol már egyenes kieséses rendszerben folytatódtak a küzdelmek - a Vas Megyei Kormányhivatal labdarúgói a roppant erős és rutinos Békés megyeiket 2:1-re győzték le.

Vargyas Attila (feketében) küzd a győri játékossal
promosport.hu

A döntőbe jutásért a több mint két éve együtt játszó győriekkel csaptak össze a vasiak, az ellenfél húsz másodperccel a találkozó lefújása előtt mentette 1:1-re a meccset. Következtek a hetesek, a büntetőpárbajt a Győr-Moson-Sopron megyeiek 3:2-re megnyerték, így következett a bronzmeccs.

A vasi kormányhivatal munkatársai 2:1-re győztek a Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek ellen, így a dobogó harmadik fokára állhattak.

Az idei nyertes a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal együttese lett, megelőzve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal focistáit.

A Vas Megye Kormányhivatal bronzérmes csapata: Boroznai Zsolt, Bolla Attila, Kiss Gábor, Ligeti Zoltán, Musits Dezső, dr. Németh Kornél, Sövegjártó Máté, Takács Gábor, Tuboly László, Vargyas Attila

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport