Harmincnégy százalék fölötti az élelmiszer inflációja

A G7 szerint van olyan termék, aminek 120 százalékkal ugrott meg az ára tavaly óta.

Egyre elképesztőbb képet mutatnak a G7 élelmiszerár-mérései. A gazdasági lap az elmúlt egy év árait vizsgálva – saját, nem hivatalos élelmiszerár-mérései során – arra jutott, hogy a magyar boltokat több hullámban érintette a drágulás.

Az első hullám során, 2021 végén a korábbi 1-2 százalékról körülbelül 10 százalékra ugrott az éves alapon mért infláció. Majd február-márciusban már 10 helyett 20 százalékról volt szó. Újabban pedig minden hónapban 5 százalékkal nagyobb értéket mérnek a szakértők.

Vagyis az áprilisi húsz százalékról májusra 25, júniusra 30, júliusra pedig 35 százalékos áremelkedés ment végbe. Megjegyzendő, hogy mivel éves alapról van szó, nincsenek beleszámolva a szezonális hatások.

A G7 négy boltlánc (Aldi, Lidl, Penny és Tesco) termékeit nézte végig, és arra jutott, hogy a zsemle és a kifli ára 120 százalékkal emelkedett, a félbarna kenyéré pedig 107 százalékkal, a spagetti tésztáért pedig a tavaly ilyenkori ár dupláját kell fizetni.

A trappista sajt ára 92 százalékkal, a só 69 százalékkal, a kefír és a tejföl 50-50 százalékkal, a liszt pedig 25 százalékkal ugrott meg.

„Amit egy éve a négy bolt átlagában még 16 324 forintért megkaptunk, azért most 21 930 forintot kellett fizetnünk, ez 34,3 százalékos emelkedésnek felel meg” – idézi a MaNcs.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság