Három bronzérem a kick-box EB-n

Jól szerepeltek a szombathelyi Metex05-Controll SE versenyzői.

36 ország 1533 versenyzője vett részt az idei WAKO kick-box utánpótlás Európa-bajnokságon, a lengyelországi Krynica Zdrój-ban. A szombathelyi Metex05-Controll sportegyesületet négyen képviselték a kontinenstornán:

Bolfán Ádám kadett II. 47 kg light-contactban - élete első Európa-bajnokságán - a szlovák Ondrej Franek ellen lépett tatamira, és a kellemetlen stílusú fiúval szemben 2:1-es pontozással maradt alul.

Bárdosi Sándor junior 69 kg kick-light-ban mérkőzött a szlovén Ziga Pecnik ellen. A mérkőzés első két menetében egyértelműen a vasi fiú vezetett, majd szabálytalanság miatti pontlevonást követően a harmadik menetben szép lassan átengedte a teret a szlovénnak, aki a végén 2:1-re megfordította a mérkőzést. Light-contactban tatamira sem léphetett lábsérülése miatt, így búcsúzott az Európa-bajnoki szerepléstől.

Bárdosi, Szász, Bolfán, Varga
Nyugat.hu

Szász Krisztofer kadett II. 42 kg light-contactban 16-os tábláról mérkőzött be a lengyel Lucjan Wisniewski ellen. Végig irányította a mérkőzést, lábtechnikákkal próbálta távol tartani a fizikálisan erősebb ellenfelét. A taktikai utasítások jónak bizonyultak és 3:0-s pontozással verte a lengyel fiút. Krisztofer a 8 között az angol Jason-John Short-al mérkőzött. A két menet alatt végig irányított és jó lábtechnikájának köszönhetően magabiztosan hozta a meccset, így bejutott a legjobb 4 közé. Az elődöntőben az olasz, rutinos versenyzőnek számító Davide Minoia-val küzdött. Az olasz fiú az előző meccseit sorra nagy fölénnyel nyerte, azonban Szász technikai tudása és kemény ellenállása alaposan meglepte. A mérkőzést végül is az olasz nyerte, Krisztofer pedig bronzérmet szerzett. Kick-lightban az elődöntőben a lengyel Bartosz Wiktorski volt az ellenfele, akivel végig kiegyenlített küzdelmet vívott, ám a második menetben a lengyel fiú két bírónál néhány ponttal meggyőzőbbnek tűnt, így 2:1-es pontozással ő nyerte a küzdelmet. Az összes mérkőzésén a maximumot hozta ki magából, és küzdeni akarása mindvégig példa értékű volt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindkét elődöntőt az ellenfelek javára írható fizikai erőfölény és súlykülönbség miatt vesztette el.

Varga Martin junior 63 kg light-contactban a francia Foliot Karl-al mérkőzött a 16 közé. A mérkőzés másfél menetig tartott, mert egy jó ütemben indított jobb csapott ütésbe sikerült beleléptetni a franciát, aki ezt követően a padlóra került. Miután az ellenfél nem tudta folytatni a küzdelmet, és a technika szabályos volt, Martin 3:0-ra nyerte a mérkőzést. 16 között a bosnyák Seherzad Zulic próbálta az útját állni, de Martin – az első küzdelméhez hasonlóan - egy pontos jobb csapottal, a harmadik menet elején véget vetett a küzdelemnek. A bosnyák nem tudta folytatni a mérkőzést, Martin bejutott a nyolc közé. Következő mérkőzésén a horvát Hrvoje Stakorral mérkőzött volna, ő azonban az előzőekben szerzett sérülése miatt nem vállalta a további küzdelmeket, így Martin bejutott a négy közé. Az elődöntőben az olasz Damiano Tramontana-val találkozott. Már a mérkőzés elején lehetett látni, hogy az olasz rendkívül kellemetlen stílussal rendelkezik, gyors oldalsó rúgásokkal folyamatosan nyomás alatt tartotta a szombathelyi fiút, a távolságot jól tartotta, a bunyót viszont próbálta kerülni az olasz. Martin nem tudta a saját küzdelmi stílusát érvényesíteni, így a mérkőzést elvesztette, a bronzérmet viszont megnyerte. Kick-lightban az első mérkőzésen a francia Nouha Sissoko ellen két menetig vezetett, aztán egyre keményebb ritmusra váltott a francia, aki a harmadik menetre két bírónál felhozta a mérkőzést. A végén hiába próbált Martin a pontok után sietni, már késő volt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport