A XIII. Sárvár Kupa Országos Karate Bajnokságra az ország minden részéről érkezett nevezés, összesen 27 csapat 212 versenyzője mérte össze tudását egymással egyéni formagyakorlat és küzdelem versenyszámokban.
A Sárvári Shotokan Karate Egyesület 7 főt nevezett a versenyre, az utánpótlás kategóriában 5 fő debütált, összesen három arany- és egy ezüstérmet szereztek. Ezzel az egyesület az éremtáblázaton az előkelő 12. helyet foglalta el. Az esemény nívóját a magyar karate válogatott szereplése emelte.
Németh Róbert edző: A verseny nagyon jól sikerült, minden megfelelően és rugalmasan működött. Megtiszteltetés, hogy ismét ilyen sokan érkeztek hozzánk és külön öröm, hogy a tavalyinál közel 40 fővel többen, ez rendezvényünk színvonalát dicséri. Külön köszönet támogatóinknak és a különdíjak felajánlóinak, melyek egy kis pluszt adnak és ezért még szívesebben versenyeznek nálunk. Kezdő versenyzőink teljesítették elvárásaimat, megfelelően helytálltak, egy közülük túlteljesítve azt kétszer nyert is. Kiváló viadalon vagyunk túl, ahol megfelelően gyakorolhattuk az edzéseken tanultakat. Az újak verseny rutint szerezhettek, a haladók pedig erősíthették azt. Szép eredmények születtek, melyek biztatóak az idei versenyszezonra. A következő esemény Törökbálinton lesz majd, amely a Magyar JKA Karate Szövetség Stílus Országos Bajnoksága.
Sárvári vonatkozású eredmények korcsoportonként:
III. kcs: utánpótlás Fiú KATA
2. Gulyás Ferenc Sárvári SKE
IV. kcs: utánpótlás Fiú KATA
1.Kozák MátéSárvári SKE
IV. kcs: utánpótlás Fiú KUMITE
1.Kozák Máté Sárvári SKE
V. kcs: Fiú KATA
1.Mesics Bertalan Sárvári SKE