Három szombathelyi az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon

Jagodics Dennis, Varga Donát és Németh Zsanett is a magyar válogatottal tartott Grúziába.

Szombaton kezdődik és egy hétig tart Tbilisziben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, melynek programjában kilenc sportág szerepel, Magyarország csak röplabdában nem képviselteti magát. A mieink 16 atlétával utaznak el, köztük van a Szombathelyi Sportiskola versenyzője, Jagodics Dennis, aki 400 méteres síkfutásban indul, valamint a Szombathelyi Dobó SE két kalapácsvetője, Varga Donát és Németh Zsanett. Két éve Utrechtben a negyedik helyen zártunk az éremtáblázaton 8 arannyal, illetve 3-3 ezüsttel és bronzzal.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport